A határozatok szerint a 2004. decemberi átlagos végződtetési díjakhoz képest a T-Mobile Magyarország Rt.-nek és a Pannon GSM Távközlési Rt.-nek egyaránt 10,38 százalékkal, a Vodafone Magyarország Mobil Távközlési Rt.-nek pedig 16,48 százalékkal kell csökkentenie a hálózatába érkező hívások átlagos végződtetési díját.
A határozatok szerint a T-Mobile-nak percenként 27,17 forint, a Pannon GSM-nek 29,44 forint, a Vodafone-nak pedig percenként 32,61 forint végződtetési átlagdíjat kell alkalmaznia és így a legnagyobb és a legkisebb szolgáltató által alkalmazott összekapcsolási díjak közötti különbség 20 százalékra csökken.
Az NHHT ugyanakkor nem hagyta jóvá a három magyarországi mobilszolgáltató által benyújtott, költségmodelleken alapuló végződtetési átlagdíjakat.
A tanács közleménye szerint az NHHT határozatai azonnali hatállyal végrehajtandók.
„Nem vagyunk dílerek, semmi illegálist nem csinálunk, mégis börtönbe csuknának” – itt a nagy magyar kannabiszper
Imrét és Bencét olyasmiért küldenék börtönbe, ami több uniós országban legális, és szerintük Magyarországon sem törvénytelen. A nemrég kezdődött büntetőügy ugyanakkor egy egész ágazat, a CBD-termékek kusza szabályozására is rávilágít.