Üzleti tippek

Idén harmadával nőhet az evások adóbefizetése

Az eva alá tartozó cégek összesen 507 milliárd forint árbevételt realizáltak 2004-ben – derül ki az adóbevallások nem végleges összesítéséből. A PM előrejelzése szerint idén a forgalmuk elérheti a 666 milliárd forintot.

Árbevételük után 76 milliárd forint adót fizettek tavaly az egyszerűsített vállalkozási adó alá tartozó vállalkozások: értelemszerűen ebben is kétötöd-háromötöd volt a megoszlás az egyéniek és a társas vállalkozások között. Idén megközelítheti a 100 milliárd forintot az evások befizetése, ezt mintegy 100 ezer vállalkozástól várja el a PM. 2004-ben több mint 83 ezer evázót tartottak nyilván, ők tették ki az összes adóalany – beleértve a költségvetési és egyéb szervezeteket is – 1,4 százalékát. Az összes (6227,7 milliárd forint) beszedett adóból 1,07 százalék volt a részesedésük.

Az APEH eddig mintegy 82 ezer vállalkozó bevallásának feldolgozásával végzett. Zömük egyszerűsített nyilvántartást vezet, ők minden év február közepéig adják le bevallásukat, míg a kettős könyvvezetésűek május végéig kell teljesíteniük kötelezettségüket. Már akik teljesítik határidőre: a PM szerint azért múlta felül 20 százalékkal júniusban az eva-bevétel a prognosztizáltat, mert a számviteli törvény hatálya alá tartozó eva-alanyok vártnál nagyobb részének húzódott át a tavalyi évhez kapcsolódó befizetése június elejére.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik