Üzleti tippek

A kkv-kat érinti a minimálbér-emelés

A következő öt évben dinamikusan növekedhet a minimálbér összege, a kormány tervei szerint 2009-ben már 100 ezer forint lenne a legalacsonyabb bér. Ennek köszönhetően az évtized végére az átlagbér és a minimálbér közti olló csukódhat: míg a jelenlegi átlagbér 36-37 százalékát teszi ki a minimálbér, addig 2009-re 52 százalékra javulhat az arány.

A különböző ágazati szövetségek már elkezdték a kalkulációt, hogy a minimálbér emelése mekkora többletterhet ró majd a cégekre. Vadász
György, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) általános alelnöke a Napi Gazdaságnak elmondta: a kis- és középvállalkozói kör jelentős részét érinti a minimálbér tervezett emelése, a szektorban dolgozók 60 százaléka ugyanis minimálbérre van bejelentve.

Az építőanyag-iparban nem okozna komoly változást a minimálbér-emelés, az iparág ugyanis jellemzően erős technológiai háttérrel rendelkezik, ahol ugyan magasabb végzettségű – így magasabb minimálbérre jogosult – munkaerő dolgozik – mondta Bodnár György, a Magyar Téglás Szövetség elnöke, hozzátéve: egyelőre nyitott kérdés, hogy a cégek beépítik-e áraikba a bérnövekedést, kockáztatva a csökkenő keresletet vagy leépítést, netán gyárbezárást hajtanak végre.


Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik