Üzleti tippek

Július közepén adják át az M7-es újabb szakaszát

Július 15-én adják át az M7-es autópálya Balatonszárszó-Ordacsehi közötti 20 kilométeres szakaszát, amely 65,1 milliárd forintba került – közölte Béni Gyöngyi, a beruházó Nemzeti Autópálya Rt. szóvivője hétfőn.
A kivitelező Hídépítő-Betonút Rt. alkotta Szárszó konzorcium a munkálatokat 2003 márciusában kezdte el. A terveknek megfelelően június 30-án készült el az építkezéssel, majd átadta a terepet szakhatóságoknak, többek között a Közlekedési Főfelügyeletnek, hogy a forgalomba helyezési vizsgálatokat végezze el, és adja ki a közlekedési alkalmassági engedélyt. Jelenleg már csak olyan apró munkálatokat végeznek, mint a forgalmi táblák kihelyezése, a forgalmi tájékoztatók felfestése és a hídkorlátok felszerelése.

Az M7-es sztráda 125,35 és 145 kilométerszelvénye közötti szakaszán három völgyhíd és egy pihenőhely mellett 12 felüljárót, 20 aluljárót és 5 csomópontot építettek meg, 9 millió köbméter földet mozgattak meg. Összesen 423 ezer négyzetméter útfelület készült el, s végül csaknem 800 ezer növényt ültettek el. Az új M7-es autópálya-szakasz a Balatontól délre elterülő Külső-Somogyi-dombvidék északi szegélyén Balatonszárszó, illetve Balatonőszöd, Balatonszemes déli szélének közelében lévő északnyugat és délnyugat között lévő enyhe lejtésű völgyek között halad.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.