2005. szeptember 30-ig pályázhatnak jogi személyiségű gazdasági társaságok, közhasznú társaságok és helyi önkormányzatok az “Ipari Park” cím elnyerésére. A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) június végén hirdette meg a pályázatot.
Az “Ipari Park” cím elnyerése pénzügyi támogatást nem jelent, de feltétele a Gazdasági Versenyképesség Operatív Programjában az ipari és innovációs infrastruktúra fejlesztését célzó pályázatban, valamint a területfejlesztés egyes elemeinek pályázataiban való részvételnek.
Előnyt jelent továbbá az “Ipari Park”-ba betelepülő vállalkozásoknak a Gazdasági Versenyképesség Operatív Programjában benyújtott egyes pályázatainak bírálata során.
A GKM célja, hogy a pályázattal lehetőséget adjon az „Ipari Park” cím elnyerésére olyan szervezetek számára, amelyek
ˇ az ipari parkban, illetve annak környezetében működő – elsősorban kis- és közepes – vállalkozások számára széleskörű üzleti és innovációs szolgáltatásokat nyújtanak,
ˇ szoros szakmai kapcsolatokat építettek/építenek ki a parkba betelepült és a park vonzáskörzetében működő vállalkozásokkal,
ˇ bekapcsolódtak, vagy bekapcsolódásukat előkészítették a kistérség és a régió gazdaságának fejlesztésébe,
ˇ elősegítik a logisztikai fejlesztések megvalósítását, továbbfejlesztését,
ˇ aktív részeseivé kívánnak válni az ipari parkok fejlesztési programjának.
Kedvezményezettek (jogosultak) köre:
Az „Ipari Park” cím elnyerésére pályázhat az ipari parkot megvalósítani, fejleszteni és üzemeltetni szándékozó belföldi székhelyű
ˇ jogi személyiségű gazdasági társaság,
ˇ közhasznú társaság és
ˇ helyi önkormányzat,
amely a következőkben meghatározott feltételeknek megfelelő telephelyekkel, infrastruktúrával, szolgáltatásokkal és szakmai háttérrel, a hatósági előírásoknak és a szakmai követelményeknek mindenben megfelelő befektetési lehetőséget kínál a vállalkozások betelepedéséhez.
A pályázatok elkészítésével kapcsolatosan a PROMEI Kht. 06-1-327-0841-es telefonszámán adunk információt. A pályázati feltételekről a GKM honlapján olvasható részletesebb információ.

Már Európát kóstolgatja az új húsevő drog, nálunk is volt fogás
Eddig még soha nem fordult elő az Egyesült Államokban, hogy kormányzati figyelmeztetést adjanak ki egy kábítószer miatt. Még a nagy fentanilkrízis sem váltott ki olyan reakciót, mint az opioidhoz kevert, sokak által zombidrognak nevezett xilazinos verzió. A helyzet rendezése azért is égetően fontos, mert az ország története legsúlyosabb kábítószer-túladagolási válságát éli át.