Üzleti tippek

Norvég támogatás magyar vállalkozásoknak

Az Európai Unióval kötött megállapodása alapján Norvégia fejlesztési támogatást ad Magyarországnak, hogy elősegítse integrálódását a közös piachoz, valamint hozzájáruljon az országon belüli, térségi gazdasági egyenlőtlenség csökkentéséhez - hangzott el pénteken Nyíregyháza-Sóstógyógyfürdőn a két ország üzletembereinek találkozóján.

Norvégia, Izland és Liechtenstein 1,16 milliárd euró, mintegy 300 milliárd forintos alapot hozott létre az unió új tagországainak támogatására, s az összeg 95 százalékát az oslói kormány biztosítja – mondta Tor Holo, a projektfelelős Kongsberg Defence Communications cég programmenedzsere.

Lengyelország után Magyarország részesül a második legnagyobb összegű támogatásban, 6,75 milliárd forintot használhat fel, amit a norvég kormány ugyanilyen nagyságú összeggel kiegészít. A menedzser tájékoztatása szerint a közel 14 milliárd forintos támogatásra a magyar vállalkozások, önkormányzatok és civil szervezetek egyaránt pályázhatnak, az unió honlapjáról a dokumentum már le is tölthető, s a projekteket szeptemberben kell benyújtani.

Tor Holo elmondta: a forrást terület- és gazdaságfejlesztésre egyaránt fel lehet használni, s a támogatás összege elérheti a tervezett beruházás értékének 60 százalékát is, míg a közpénzből finanszírozott tervek esetében 80, sőt a civil szervezeteknél 90 százalék arányú is lehet. A pályázatok elbírálása a benyújtást követően fél éven belül megtörténik.


A nyíregyháza-sóstógyógyfürdői üzletember-találkozón Tisza András, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területfejlesztési Ügynökség ügyvezető-igazgatója elmondta: a régióban a múlt évben jelent meg az első norvég befektető, a Felleksjopet Trondheim Vasmegyeren épített korszerű gyümölcsszárító üzemet. Jelenleg több norvég beruházó tárgyal fejlesztésről a térségben, s a további együttműködést erősítheti a 14 milliárd forintos támogatás, hiszen a program lehetőséget teremt a közös befektetői finanszírozásra is.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik