Üzleti tippek

3,3 milliárd forint a Waberer’s tavalyi nyeresége

A Waberer's Csoport 2004-ben 4,1 milliárd forintos adózatlan és 3,27 milliárd forint adózott nyereséget ért el, 8 százalékkal haladva meg az egy évvel korábbit - tette közzé a Waberer's Csoport tavalyi konszolidált adatait a csoport közgyűlését követően, csütörtökön.

A csoport mérlegfőösszege 3,8 százalékkal nőtt a 2003. december végihez képest, tavaly év végén elérte a 60,4 milliárd forintot. A növekedés annak ellenére valósult meg, hogy 2004 során a csoportból kivált a 130 ezer négyzetméternyi, főleg budapesti ingatlannal rendelkező VHK Vagyonkezelő Kft.

A cégcsoport 2004-ben összesen 13 milliárd forintot fordított beruházásokra: 7 milliárd forintért járműveket és gépeket – 252 nyerges vontatót és 226 pótkocsit – vásároltak, 6 milliárd forintot pedig a BILK Logisztikai Rt. új raktárcsarnokainak építésére költöttek. Az új raktárcsarnokban a raktár- és irodaépületek nagysága 2004 végén elérte a 100 ezer négyzetmétert.

A cégcsoport piaci megjelenésében, tulajdonosi szerkezetében és elnevezésében jelentős változtatásokat hajtott végre tavaly, mivel az EU-csatlakozással megváltozott piaci környezet, az adó- és vámjogszabályok változása, határátlépési korlátozások átalakulása alapjaiban érintette a csoportot.

A társaság tulajdonosi jogait gyakorló Volán Tefu Rt. felvette a Waberer’s Holding Logisztikai Rt. nevet, s a holdingban részesedést szerzett az AIG New Europe Fund. A csoport eladta a Vámkapu Rt.-ben lévő részesedésének 50 százalékát a MÁV Rt.-nek, s azóta közösen irányítják a vállalatot. A csoport 500 millió forinttal megemelte a MÁV Rt.-vel közös BILK Logisztikai Rt. alaptőkéjét és egy részvénycsere következtében tulajdonrésze 70 százalék fölé nőtt, a Vámkapu Rt. tőkéje pedig 3 milliárd forint fölé nőtt. A csoport leányvállalatot alapított Spanyolországban és megvásárolta a Transporta Kft-t.

Címkék: cégek

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.