Üzleti tippek

Elfogadták az uniós vidékfejlesztési rendeletet

Pár nappal a költségvetés szempontjából sikertelen uniós csúcstalálkozó után reményekre ad okot, hogy az unió agrárminiszterei megállapodásra jutottak a következő pénzügyi ciklusra vonatkozó vidékfejlesztési rendelet kapcsán. Vajda László, a Földművelési és Vidékfejlesztési Minisztérium főcsoportfőnöke elmondta, a rendelet csak a vidékfejlesztési célokat, a támogatás és ellenőrzés keretrendszerét határozza meg, pénzt nem rendel a feladatokhoz, a forrásokat a majdani költségvetés rendeli hozzá a fejezethez.

Az Agenda 2000 és a jelenlegi ciklust szabályozó 1257/1999-es rendeletet 2007-től 2013-ág váltja majd fel a most elfogadott jogszabály, amely hónapokon belül életbe léphet.

Három csoport, rugalmasabb elosztás

A 2007-2013-ra szóló vidékfejlesztési rendelet bevezeti a tengelyek fogalmát. A dokumentum három plusz egy intézkedéscsoportot, úgynevezett tengelyt határoz meg és azt a minimum forráshányadot, amelyet a majdani keretösszegből köztelező lesz ilyen típusú célokra fordítani. Vajda László ismertetése szerint a versenyképesség növelésére tíz százalékot, a földvédelem, termőföld gazdálkodási fejezetre 25 százalékot, a vidéki életkörülmények javítására minimum tíz százalékot kell fordítani.

A fennmaradó 55 százalékot a tagországok saját helyzetüknek megfelelően oszthatják el a tengelyek között az EMVA-tervben. Vajda László elmondta, van egy negyedik tengely is, amely a LEADER közösségi-vidékfejlesztő programot takarja, amelyre a régi tagországoknak kötelezően öt százalékot, a tíz új tagállamnak 2,5 százalék uniós forrást kell fordítania. A LEADER program keretében megvalósult projektek fajtájukat tekintve beleszámítanak a három másik tengelybe.

Támogatják a minőséget

Vajda László szólt arról, hogy az új rendelet alapján lehetőség lesz minőségügyi támogatásokat igényelni. Lehetőség nyílik az Európai Unió által kialakított minőségi jegyek (pl. hagyományos minőségű termék, kiváló minőségű termék) megszerzéséhez támogatást felvenni. Magyarországon jelenleg tíz, elsősorban földrajzi eredetvédelmi jegy létezik (szegedi szalámi, kalocsai paprika, kecskeméti pálinka), amelyeknek uniós engedélyeztetési folyik.

Növekszik az erdősítési támogatások hányada is, általánosan 70 százalékot, a kedvezőtlen földrajzi adottságú területeken 80 százalékos támogatást nyújt az unió. Ez Vajda László szerint igen kedvező, mivel Magyarország jelentős erdősítési programot tervez a következőkben. A fiatal gazdák támogatására 55 ezer euró egyszeri támogatást állapított meg az agrárminiszterek tanácsa. Emellett – mondta Vajda László – a tagországok saját hatáskörben adhatnak kamattámogatást a pályakezdő gazdálkodók számára.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik