Üzleti tippek

Közép-Magyarország: 6,8 milliárd forint támogatás

A közép-magyarországi régióban az idén eddig 6,8 milliárd forint területfejlesztési támogatást osztottak szét – közölte Szabó Imre, a Közép-Magyarországi Regionális Fejlesztési Tanács elnöke kedden sajtótájékoztatón, Budapesten.

A területfejlesztési célelőirányzat 1,6 milliárd forintos régiós keretéből idegenforgalmi fejlesztésre 43 pályázó nyert 227,7 millió forint támogatást, a többi forrást egyebek mellett a munkahelyteremtés és -megtartás, a kistérségi elérhetőség javítása, a termelőinfrastruktúra, a humáninfrastruktúra, az ingatlan kulturális örökség védelme területeken lehet felhasználni.

Bakonyi Tibor, a Közép-Magyarországi Regionális Fejlesztési Tanács társelnöke elmondta, hogy a településeken az önkormányzati szilárd burkolatú belterületi közutak felújítására kiírt tenderre 199 pályázat érkezett.

A regionális fejlesztési tanács 2005. május 10-én 58 pályázatnak 2,543 milliárd forint támogatást ítélt meg. A tanács május 31-én 4 pályázatra biztosított 68,3 millió forint támogatást. A tanács keddi ülésén 104 útburkolati pályázatról döntenek, ebből 47 budapesti 1,7 milliárd forint, 57 Pest megyei 533 millió forint értékben részesül támogatásban. Bakonyi Tibor felhívta a figyelmet arra, hogy további pályázati lehetőségek lesznek a régióban a szilárd burkolatú utak felújítására.

Szabó Imre utalt arra, hogy a települési önkormányzatok a pályázati összeget ugyanennyivel kiegészítik, így az idén a régióban 10 milliárd forint értékű szilárd útburkolat-felújítás lesz. Elhangzott: a települési hulladék közszolgáltatás fejlesztésére még a nyáron is várható döntés a rendelkezésre álló 413 millió forint kereten belül.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik