Üzleti tippek

Az OTP repülőgépet vásárolt

admin
admin

2005. 06. 18. 10:16

Az OTP Bankcsoport megvásárolt egy Falcon 900 EX típusú repülőgépet - erősítette meg Németh Miklós, a hitelintézet projektfinanszírozási és akvizíciós igazgatója az MTI-nek a Népszabadság értesülését.

A kisgép Magyarországra érkezésének konkrét időpontjáról nem kívánt nyilatkozni, csupán annyit közölt, hogy erre várhatóan júliusban kerülhet sor.

Az igazgató elmondta: a bankcsoport vezető testülete azért határozott a repülőgép megvétele mellett, mert a külföldi bankvásárlások előkészítése, az akvizíciós és az azt követő transzformációs folyamat, majd a későbbiekben a rendszeres szakmai kontroll munkacsoportok gyakori utazását teszi szükségessé.

A Falcon 900 EX beszerzése jelentős költségmegtakarítást eredményezhet, hiszen egyebek mellett a munkatársak elszállásolásának díja is kiiktatható – tette hozzá. Az igazgató előnyként említette az azonnali rendelkezésre állást, a repülőgép értékállóságát és a szabad kapacitás bérbeadásának lehetőségét.

A korszerű kisgép megvásárlását a bankcsoport finanszírozta, a tulajdonosi és üzemeltetési feladatokat pedig a bank száz százalékos tulajdonában lévő, 1997-ben alapított Air Invest Kft. látja el – mondta Németh Miklós, aki egyben a társaság ügyvezetője is.

A cég már feltérképezte a bérbeadás lehetőségeit is, és az már most látszik, hogy a kapacitás egyharmadát multinacionális cégek kötik le, ami az igazgató szerint érthető, hiszen eddig ilyen típusú légijárművet csak külföldről lehetett bérelni. A kisgép magánszemélyek számára is elérhetővé válik, ugyanis az OTP Travel utazási iroda exkluzív útjaihoz használni fogja azt.

A feltételezett több millió dolláros vételárat az igazgató nem kívánta kommentálni, azt azonban hangsúlyozta, hogy az ár értékarányos, és a bank ennél az ügyletnél is érvényesítette hagyományosan prudenciális befektetési szempontrendszerét. Németh Miklós szerint a Falcon 900 EX típusú jet paraméterei és teljesítménymutatói rendkívül előnyösek: az utastere 10 méter hosszú és 2 méter széles, hatótávolsága elérheti a 8.300 kilométert, sebessége meghaladhatja a 930 kilométert óránként.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.