Üzleti tippek

A vásárolók túlnyomó része még az árcsökkentést is drágulásnak érzi

Friss francia közvélemény-kutatások szerint az ország lakosságának 91 százaléka úgy érzi, hogy az ország ismertebb hiper- és szupermarketjeiben az elmúlt egy év alatt drágultak az árucikkek, miközben a felmérést végző közvéleménykutató társaság az ottani árak összehasonlító vizsgálata alapján 1,3 százalékos átlagos árcsökkentést számolt ugyanarra a 12 hónapra, idén április végéig.

A TNS-Sofres utóbbi állítását megerősíteni látszik, hogy az akkori, azaz tavaly áprilisban még hivatalában lévő gazdasági miniszternek, Nicolas Sarkozynek sikerült keresztül vinnie egy megállapodást a hipermarketekkel és a nekik beszállító és nagyobb márkákat képviselő élelmiszeripari vállalatokkal egy 2 százalékos ármérséklésről.

A francia fogyasztók érzése az, hogy ebből semmi nem lett. A tavalyi ármegállapodás nem terjedt ki a friss termékekre. Most a francia vásárlók 85 százaléka mondta, hogy ezek szerinte folyamatosan drágultak tavaly április óta. A drágulás mintegy 70 százalékát nem tartják igazságosnak.

Elemzők szerint a vásárlók az egykoron számukra fontos termékekre megállapított régi euró-árhoz mérnek, másrészt rendkívül érzékenyek minden áremelésre, a fogyasztói bizalom rendkívül alacsony, általános vélekedésük, hogy a gyártók és kereskedők Franciaországban gyorsan akarnak nagy pénzt csinálni maguknak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik