Üzleti tippek

Uniós támogatások: cél az első ötbe kerülés

Magyarország célja, hogy az unió 2007 és 2013 közötti költségvetéséből a 25 tagország közül az első öt állam között legyen, amelyek a legtöbb egy főre jutó támogatást nyerik el – mondta Gyurcsány Ferenc.

“Magyarország számára az a cél, hogy a 2007-2013 időszakra tervezett pénzügyi és költségvetési folyamatokban az egy főre jutó támogatások tekintetében Magyarország a legjobb öt ország között legyen. Ha úgy tetszik, a 25-ből a legkedvezőbb pozíciót elérő első ötben” – mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kedden az Európai Tanács csütörtök-pénteki ülését megelőző konzultációt követően. Ez ambiciózus célkitűzés, amelyért tisztességgel meg kell küzdeni, ugyanakkor az eddigi tárgyalások eredményeként reálisan kitűzhető – tette hozzá.


Az Európai Unió alkotmányának ratifikációjával kapcsolatban kijelentette: a magyar álláspont az, és ebben nincs vita az ellenzék és a kormánypártok között, hogy nagy hiba lenne leállítani a folyamatot. Lehetőséget kell adni arra, hogy minden ország átgondolja, milyen módon tudja majd beemelni saját törvényei közé az alkotmányos szerződést. A végső döntés meghozatala előtt meg kell hallgatni Franciaországot és Hollandiát, valamint azokat az országokat, amelyek még a folyamat előtt állnak. 

A kormányfő kiemelte: talán elérhető lesz, hogy a költségvetési bizottság ülésén elhangzottaknak megfelelően az unió következő költségvetéséből a tagállami GDP 3,7 százalékának megfelelő támogatáshoz jusson Magyarország. Ugyanakkor hozzátette: a felső plafon talán még a legszegényebb uniós tagországok számára sem lesz majd elérhető. A versenyben “nem azt a célt kell kitűzni, hogy hány pontot fogunk majd szerezni a végén, hanem hogy ott leszünk a legjobb öt között” – vélte.

Arra kérdésére, tervezi-e újabb négypárti egyeztetés összehívását a II. Nemzeti fejlesztési tervvel kapcsolatban, Gyurcsány Ferenc elmondta, hogy a terv elkészítésének folyamatában a nyári hónapokban elérik azt a szakmai szintet, ahol már nemcsak politikai típusú, hanem magas szintű szakmapolitikai egyeztetés is lehetséges. Hozzátette: Baráth Etele európai ügyekért felelős tárca nélküli miniszter lényegében heti, kétheti rendszerességgel találkozik a négy parlamenti párt szakértőivel ebben a folyamatban.

Mandur László, az Országgyűlés alelnöke elmondta: a francia és a holland népszavazás eredménye megemelte a jelentőségét az Európai Tanács soron következő ülésének. Kifejezte azt a szándékot, hogy mind az alkotmányos szerződés, mind az unió költségvetése tekintetében határozott legyen a magyar álláspont képviselete.
A konzultáción részt vett többek között Somogyi Ferenc külügyminiszter, Veres János pénzügyminiszter és Baráth Etele miniszter is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik