Üzleti tippek

Ismét megtiltották a MÁV-nak a szerződéskötést

admin
admin

2005. 06. 10. 08:00

A Közbeszerzési Döntőbizottság (KD) a Bombardier panaszainak érdemi elbírálásáig megtiltotta, hogy a MÁV szerződést kössön a Stadler Bussnanggal, mert szerintük lehetséges, hogy sérült a közbeszerzés tisztasága – értesült a Népszabadság.

Miután a MÁV százmilliárd forintot meghaladó motorvonattenderén június elsején a svájci Stadler Bussnang AG-t jelentette be győztesnek a vasúttársaság, a versenyből kizárt kanadai-német Bombardier egy nappal később fellebbezett a tendert felügyelő döntőbizottságnál.

A Népszabadság értesülései szerint a KD csütörtöki tiltó határozatát azzal indokolta, hogy a Bombardier beadványa, illetve a rendelkezésére álló iratok szerint fennáll a közbeszerzés tisztasága megsértésének veszélye. Ezért a testület a kanadai tulajdonban lévő német járműgyártó panaszainak érdemi elbírálásáig megtiltotta, hogy a MÁV szerződést kössön a Stadler Bussnanggal.

A MÁV Rt. március 18-án egyszer már a Stadlert hirdette ki a kétszer 30 villamos motorvonat szállítására és karbantartására kiírt kétfordulós pályázat nyerteseként. A második helyen végzett Bombardier cég nem sokkal az eredmény bejelentését követően nyújtott be jogorvoslati kérelmet a Közbeszerzési Döntőbizottsághoz.


A KD a május 2-án hozott határozatában a Bombardier által benyújtott kérelem néhány pontját figyelembe véve, lényegében megsemmisítette a MÁV-nak a pályázat lezárására vonatkozó döntését, ugyanakkor elutasította a Bombardiernak a győztes Stadler-ajánlat formai elemei ellen emelt kifogását. A KD határoztában 15 napot határozott meg a jogorvoslati kérelem benyújtására.


A második döntés értelmében szintén a Stadler lett a győztes, és a Bombardier-t az árajánlat miatt kizárta a MÁV. Szerintük a Bombardier úgy állította össze ajánlatát, hogy a nagy súlyszámmal beszorzandó tételeknél irreálisan alacsony (egy eurócent/év férőhelyenkénti) árat kínált, az alacsony szorzójúaknál pedig nagyobb összeget. Márpedig a MÁV értékelhetetlennek minősítette az ilyen – keresztfinanszírozást tartalmazó – ajánlatot. A keresztfinanszírozás lehetőségét ugyanis az ártárgyalás során a résztvevők közösen zárták ki. Az egycentes ár azt jelenti, hogy havi 1000 forintért vállalták volna egy-egy vonat takarítását. Ugyanerre a munkára a Stadler 124 euróért vállalkozott.

A MÁV legutóbbi döntése szerint kedden már be is jelentette, hogy elkezdte a tárgyalásokat a győztesnek meghirdetett Stadler céggel, de egyben jelezte, hogy a KD döntéséig nem kötnek szerződést.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.