Üzleti tippek

Szolnok épít új gyárat a Le Bélier

admin
admin

2005. 06. 09. 08:35

Hárommilliárd forintból új gyárat épít Szolnokon a francia Le Bélier. Az autóipari beszállító ajkai üzeme nemrég a Hondától is megrendelést kapott, amelynek teljesítéséhez 700 milliós technológiai fejlesztést hajt végre – írja a Napi Gazdaság.

Végleges döntés született arról, hogy új gyártóbázist épít Szolnokon a francia Le Bélier SA érdekeltségébe tartozó BV. Fémmegmunkáló Kft. – erősítette meg lapunk információját Dekovics András, a Le Bélier Magyarország Formaöntöde Rt. gyárigazgató-helyettese. A várostól nemrég 40 ezer négyzetméteres területet vásároltak, s a bővítési lehetőség érdekében egy újabb 30 ezer négyzetméteres területre is opciós szerződést kötöttek. A beruházás értéke eléri a 3 milliárd forintot. A gyár a tervek szerint november végére készül el, még az idén a próbaüzem is elkezdődik.

A legtöbb nagyobb autógyárnak szállító Le Bélier elsősorban azért döntött az új gyár felépítéséről, mert a 2001-ben, több mint 2 milliárd forint költséggel létrehozott régi szolnoki telephely mindössze 7 ezer négyzetméteres csarnokának fejlesztésére, s főként bővítésre már nem volt lehetőség.

Várhatóan júliustól a Hondának is szállít különböző öntvényeket ajkai üzeméből a Le Bélier Magyarország Formaöntöde Rt. Ennek érdekében egy közel 700 millió forint értékű, döntően technológiai beruházást valósítanak meg a gyárban.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.