Folytatódhat a lakásépítésekben tavaly elkezdődött kedvező tendencia Kiss Péter kancelláriaminiszter szerint. Kiss Péter egy fővárosi lakópark átadásán elmondta, idén a 2002. évi több mint kétszeresére, 276 milliárd forintra emelkedik a családok számára biztosított központi lakástámogatások összege.
Tavaly az előző évhez képest 61 százalékkal több, összesen 10.152 új lakás épült Budapesten, a 44 ezer használatba vett lakás pedig csaknem negyedével több mint az előző évi 35,5 ezer – közölte Kiss Péter a főváros XVI. kerületében, a Malomdomb Lakókert ünnepélyes alapkőletételén vasárnap.
A kancelláriaminiszter szerint a kedvező tendencia az idén folytatódik – idézte a Miniszterelnöki Hivatal sajtóirodája Kiss Pétert. Budapesten az első negyedévben csaknem megháromszorozódott a használatba vett lakások száma, és országosan is 6 százalékos a növekedés .
Minden negyedik új lakást Fészekrakó hitellel vásárolnak meg
Idén a 2002. évi 137 milliárdhoz képest több mint kétszeresére, 276 milliárd forintra emelkedik a családok számára biztosított központi lakástámogatások összege. A Fészekrakó-program keretében február óta 131 ezer érdeklődő jelentkezett, a pénzintézetek 5.900 hitelkérelmet befogadtak és 5.100 szerződést megkötöttek 14.1 milliárd forint értékben. Idén várhatóan majdnem minden negyedik új lakást a Fészekrakó-program keretében nyújtott hitelből vásárolnak meg.

Tartozások miatt autós sztrájkot tartottak az akkumulátorgyár-óriás egyik építője ellen
Mintegy 3-400 munkavállaló akasztotta meg a forgalmat az Iváncsán, még a Mediaworks lapja is beszámolt róla.