Üzleti tippek

Jó befektetés a román turizmus

Érdemes befektetni a romániai turizmusba, hiszen az fellendülőben levő gazdasági terület, még akkor is, ha még fejlesztésre vár az infrastruktúra – fejtette ki Borbély László romániai középítkezési és területrendezési megbízott miniszter Szovátafürdőn, a Krónika című erdélyi és a Napi gazdaság című magyarországi napilap által szervezett turisztikai konferencián.

Erdély, főleg a magyarlakta vidékeken nagyon nagyturisztikai potenciállal rendelkezik – állapította meg a miniszter. A szovátai Danubius Hotelben a Turizmus – a jelen és a jövő Romániában című rendezvénysorozat keretében tartott előadást.

A miniszter kitért e terület árnyoldalaira is. Szerinte a turizmus terén nagy a lemaradás Romániában. “Későn privatizáltak, nagyon sok a tennivaló” – mondta a miniszter. A tárcavezető ugyanakkor úgy vélekedett, hogy érdemes befektetni a romániai turizmusba, mert az fellendülőben levő gazdasági terület, bár problémát jelenthet az infrastruktúra fejletlensége.

Crivtonescu Marius Sorin az Országos Idegenforgalmi Hatóság elnöke megfelelő stratégia kidolgozása mellett foglalt állást. Legfőbb feladatnak tekintette például az Utazási és Idegenforgalmi Világtanács (WTTC) szakembereivel közösen egy piackutató stúdió létrehozását, a turisztikai ágazat stratégiájának kidolgozását egy kormány által megbízott csoport segítségével, valamint a nemzeti parkok és a védett természeti területek stratégiai fejlesztését.

E célok megvalósítása révén 2010-ig a jelenleg egymilliót kitevő külföldi turisták száma megkétszereződne, a turizmusból származó valutabevételelek pedig a mostani 600 millió dollárról körülbelül 2 milliárdra emelkednének.

Crivtonescu fontosak tartotta a határon átnyúló partnerkapcsolatokat, ennek keretében az Európai Unió 28 millió eurót utal Romániának, a román fél 8,9 millió eurót kell hogy biztosítson. A fenti összegből 5 millió euró a Magyarországgal fenntartott Phare-kapcsolatokból származik.
Kálmán Péter, az Óbuda-újlak Építkezési és Rekonstrukciós Rt. igazgatója előadásában nagy üzleti lehetőségeket látott Romániában, cége szeretne segíteni a romániai fejlesztés kivitelezésében. Az Óbuda-újlak Rt. jelen van Marosvásárhelyen az Aquincuminvest által, és nemsokára Kolozsváron is létesítenek irodát.

A romániai előadók között volt Szabó Sámuel, a romániai Sapard-ügynökség vezérigazgatója, Talpas János, a Turisztikai Fejlesztési és Kutatási Intézet igazgatója is. Magyar részről Betegh Sándor, a Danubius Hotel vezérigazgatója, Bíró Gáspár, a Magyar Turizmus Rt. romániai igazgatója és Jávor Miklós, a Hunguest Hotels Rt. gazdasági vezérigazgató-helyettese mondta el álláspontját. A romániai magánszférát László János, a székelyudvarhelyi Küküllő Szálló vezérigazgatója, Lucia Nora Morariu, a kolozsvári Eximtur idegenforgalmi iroda vezetője és Ilyés Szabolcs, a RegioConsult Kft. ügyvezető igazgatója képviselte.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik