Előfinanszírozási program segíti majd a vállalkozókat – jelentette be a miniszterelnök Mosonmagyaróváron egy vállalkozói fórumon.
Akárcsak a vállalkozók, az állam sem tud ebben a felgyorsult világban mindent jó előre, akár csak egy évre szólóan is eldönteni. Ezért nem kell csodálkozni az évközi korrekciókon, ez a vállalkozók körében is gyakori jelenség – fogalmazott Gyurcsány Ferenc. A miniszterelnök a pályázatokra hívta fel a figyelmet, mondván, 2007-től évi 750-900 milliárd forint érkezik az Unióból, s ehhez kell csatolni gyakorlatilag minden mozdítható hazai forrást. Azaz, amiben nem vesz részt az EU, az gyakorlatilag nem is lesz.
A mai pályázati rendszer azonban nem jó, bürokratikus. Nem a pályázókról, hanem a pályáztatókról szól, a hivatalnokok biztonságáról, amin változtatni fognak. Kedveznek a jó ötlettel bíró, de az előfinanszírozásra képtelen vállalkozóknak is.
Beiktattuk azt a szabályt, hogy 25 százalék előleget ki kell fizetni, lényegében azonnal. Azt várjuk, hogy a következő három hónapban legalább 40 milliárd forintnyi előleg kifizetésére sor kerül. Ez nagy áttörés lesz. És így lényegében áttérünk az előfinanszírozásra – mondta Gyurcsány Ferenc.
A 25 százalék számlájának benyújtása után megkapja a következő 25 százalékot, s így egyszerűsödik a rendszer – ígérte Gyurcsány. A miniszterelnök azonban áldozatokat kért, s ígért a résztvevőknek, hiszen, mint fogalmazott, a „mutyi-Magyarországot” csak közös elhatározással lehet abbahagyni.
Független állam-e egyáltalán Japán?
Az új japán kormányfő olyan védelmi szerződést kötne Washingtonnal, mely egyenrangú félként ismerné el a japán felet. De mennyire lehet egyenrangú fele Japán egy szuperhatalomnak, pláne a pacifista alkotmánya tükrében?