Üzleti tippek

Debreceni Farmer-expo – nyulász fórum

A nyúltenyésztők számára az elmúlt év kedvezően alakult, az ágazatnak azonban az idén komoly piaci gondokkal kell szembenéznie a Nyúl Terméktanács elnöke szerint.

Kling János pénteken a debreceni Farmer-expón rendezett nyulász fórumon elmondta, hogy 2004-ben ötmillió nyulat neveltek a hazai gazdaságok, szemben a 2003. évi 4,2 millióval. A feldolgozást tekintve ugyanakkor a tavalyi év gyengébben alakult, mint 2003. A hazai nyúltermelés 96-97 százalékát exportálják, elsősorban európai uniós országokba, az unió piacán azonban egyre nagyobb a verseny, miközben a vevők érdeklődése a nyulak iránt csökkent.

A terméktanács elnöke elmondta, hogy nemcsak Magyarországon, hanem a többi új EU-tagállamban is növekszik a nyúltermelés, ráadásul az unió tavaly szeptembertől feloldotta a behozatali tilalmat a tengeren túli nyúlra, így argentín és kínai szállítók is megjelentek a piacon. Kling János szerint jelenleg közel ötezer tonna fagyasztott nyúlhús van Európában, aminek 90 százaléka 2004-es áru. A terméktanács elnöke az uniós piac gondok ellensúlyozására elsőrendű feladatnak nevezte a magyarországi nyúlfogyasztás ösztönzését.

Jelenleg a termelt nyúlhús 2-3 százalékát fogyasztják el Magyarországon. Ezt az arányt Kling János szerint 20 százalékra kellene növelni.
A debreceni Farmer expo-keretében megrendezték a VI. országos nyúlkiállítást is, amelyen 40 termelő 30 fajtakategóriában mutatott be állatokat.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

People tan in the sun while other Parisians bathe in the Trocadero fountain to cool down on June 24, 2019, the first day of the heat wave, when an intense heat wave will hit all of France for a week and create a severe heat wave, potentially warmer than the one in 2003. (Photo by Samuel Boivin/NurPhoto)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.