A gazdasági tárca a svéd Gripen repülőgépek beszerzésével kapcsolatos ellentételezési programban újabb 52 millió euró teljesítését ismert el a svéd fél számára, az ellentézelezés összértéke ezzel elérte a 360 millió eurót, ami a teljes vállalás 45 százalékát teszi ki.
A svéd Gripen harci repülőgépek beszerzésével kapcsolatban 2001-ben kötött ellentételezési megállapodás alapján újabb 52 millió euró értékű ellentételezés teljesítését ismerte el a svéd fél számára a magyar Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM).
A Gripen International csütörtöki közlése szerint ezzel együtt a 14 évre szóló ellentételezési program részeként elismert érték elérte a 360 millió eurót, ami az összes vállalás mintegy 45 százaléka. A most elismert 52 millió euró 36 százaléka magyarországi befektetésekben valósult meg, a többi a többlet export értéke. Az egyes projektekről a Gripen International a partnerekkel történt megállapodás alapján nem közöl információt.

Tartozások miatt autós sztrájkot tartottak az akkumulátorgyár-óriás egyik építője ellen
Mintegy 3-400 munkavállaló akasztotta meg a forgalmat az Iváncsán, még a Mediaworks lapja is beszámolt róla.