Üzleti tippek

Védőernyő határokon túl

Év derekán nemcsak turisták százezrei indulnak külföldre... A nyolc hazai utasbiztosító szinte mindegyike kínál cégszolgáltatást.

A vállalati utasbiztosításnál egy évre tetszőleges számú biztosítandó nap vásárolható meg. Ezután elég a külföldre induló cégalkalmazottak (természetesen akár egyszerre több utazó) nevét és a hivatalos kint-tartózkodás időtartamát bejelenteni elektronikus levélben vagy faxon, és amíg van felhasználható keretnap, máris „él” a biztosítás. Az utazók listájának ugyanakkor általában még a kiutazás előtti napig meg kell érkeznie a biztosítóhoz (az egyik piaci szereplőnél, az Európai Utazási Biztosítónál elég aznap, legkésőbb 3 órával korábban, a start órájának és percének megadásával).

Nem kell tehát fáradságos módon alkalmanként új és új utasbiztosításokat kötni: a biztosító e helyett tetszőleges számú, a cég nevére kiállított plasztikkártyát ad a szerződés igazolására, a munkatársaknak elég ezt magukkal vinniük. Ha elfogytak a keretnapok, továbbiak vásárolhatók az év során. Kikötés viszont, hogy egy munkatárs egyszeri biztosított kint-tartózkodása minimum 1, maximum 30 nap lehet (az EUB-nél 90). Tartós külföldi munkavégzésnél, külszolgálatnál tehát e megoldás nem alkalmazható.

Az EUB-nél és a QBE Atlasz Biztosítónál 100, a Credit Suisse Biztosítónál 200 napot kell kifizetni évente (igaz, a QBE Atlasznál a keretnapok nem egy évre, hanem egészen a következő esztendő végéig felhasználhatók). Ha a cég hosszabb időszakot vásárol, jóval olcsóbb is lehet számára egy keretnap költsége. A Credit Suisse és a QBE Atlasz a vett napok száma alapján ad engedményt. Az EUB-nél az adott cég utazási jellemzői (cégprofil, mely országokba utaznak általában) alapján járhat akár 10–15 százalékos mértékű díjkedvezmény – összegezte a fő szempontokat Vértesi Judit szolgáltatási igazgató.


Védőernyő határokon túl 1


A céges utasbiztosítás az egyedi típushoz hasonlóan elsősorban baleset, betegség és poggyászkár ellen nyújt védelmet, s éjjel-nappali magyar nyelvű telefonos ügyfélszolgálati (asszisztencia) segítség is jár a bajba jutott munkatársnak. A vállalati konstrukció ugyanakkor pótdíj nélkül az egész világra szól – szemben a privát típussal, amelynél az alapdíj legtöbbször már nem érvényes Észak-Amerikára. A vállalati biztosításnál általában ugyancsak felár nélküliek az idősebb, 65 év feletti munkatársak kockázatai is, ami a klasszikus turista konstrukciónál szintén többletköltséggel járna. Az „engedékenységre” az a magyarázat, hogy az elmúlt évek tapasztalatai szerint cégek alkalmazottait jóval kevesebb baj éri, mint az egyéni kirándulókat.

Egy építőipari vagy autószerelő vállalat számára kellemes hír lehet, hogy egyes társaságok az amúgy persze kockázatosabbnak számító fizikai munkavégzést is biztosítják. A QBE Atlasznál például ennek automatikus pótdíja a rendes napidíj 20 százaléka. A Credit Suisse-nél és az EUB-nél e kiegészítésre csak egyedi elbírálás alapján, egyes munkakörök esetében van mód, persze szintén felár megfizetésével.

A biztosítóknál rendszerint két-három kategóriájú céges utasbiztosítás választható. A drágább módozatok nemcsak magasabb egészségügyi kifizetéseket, de bizonyos többletszolgáltatásokat is kínálnak: a Credit Suisse-nél például a munkatárs autójának mentését, az EUB-nél egymillió forintig másnak okozott kárra felelősségbiztosítást. A QBE Atlasznál többek közt raftingolásra, amatőr könnyűbúvárkodásra vonatkozó kiegészítő sportbaleset-biztosítás jár a felső kategóriás módozatnál – mondta el Horváth Péter utasbiztosítási igazgató. Bizonyos megvett keretnapszám fölött minden biztosítónál egyedileg is összeválogathatók a szolgáltatáscsomag elemei.

Szigorú keretek között

Céges utasbiztosítás előnyei


          
– Gyors ügyintézés, nem kell kiutazásonként új biztosítást kötni, elég bejelenteni a kiutazókat 
– A biztosítás a cég nevére kiállított kártyákkal igazolható
– Az egyéni utasbiztosításnál általában kedvezőbb díjtételek, tágabb körű kockázatvállalás
– Bizonyos megvásárolt napszám felett egyéni szolgáltatási lehetőségek (pl. megemelt egészségbiztosítási limit)
– Egyes biztosítók vállalják a külföldi fizikai munka, a cégvezető sporttevékenysége vagy munkaeszközei (laptop) biztosítását is

A legborsosabb áruk persze a drága nyugat-európai kórházi ellátásoknak, gyógyszereknek lehet. E téren a biztosítók akár több tízmillió forintos kiadásokra is vállalkoznak, de csak szigorú keretek között. A fő szabály, hogy a biztosítás csak sürgős orvosi szükség esetén érvényes. A megbetegedett vagy balesetet szenvedett ügyfélnek vagy kollégáinak a lehető legrövidebb időn, de legkésőbb 24 órán belül be kell jelenteniük az esetet a biztosítónál (telefonon, faxon). Sőt, előzetesen az egészségügyi szolgáltatást, például egy költségesebb műtétet is engedélyeztetni kell, amiben minden bizonnyal segíteniük kell a külországi kórház munkatársainak. Egy azonnali életmentő operáció elvégzése miatt viszont bizonyára egyetlen biztosító sem fog utólag akadékoskodni.

Ám ha a biztosítót egyáltalán nem értesítik, csak meglehetősen kis összegig hajlandó magára vállalni a költségeket. A Credit Suisse 1000, az EUB 500, a QBE Atlasz pedig 150 euróig. Nem mellékes körülmény, hogy ha esetleg nem a biztosító fizet közvetlenül a kórháznak, hanem csak utólag számol el az ügyféllel, akkor utóbbinak részletes orvosi zárójelentést is be kell mutatnia.

A kórházi és gyógyszerköltségek kifizetésén túl a biztosítók például néhány százezer forintig magukra vállalják a balesettel kapcsolatosan adódott egyéb igazolt költségek terheit (taxi, telefon, szálloda, menetjegy). Ha az ügyfél nem talál egészségügyi segítséget, orvost küldenek, megszervezik mentővel a kórházba szállítást, és tájékoztatják a hozzátartozókat a kialakult helyzetről. Sérüléses baleset után egy-kétszáz euróig vállalják a megrongálódott szemüveg pótlását vagy a sürgősségi fogászati ellátás kiadásait (érdekes módon azonban ezt mindenütt csak két fogig).

Nem jár viszont biztosítási szolgáltatás mondjuk napszúrásra, védőoltás vagy kontaktlencse beszerzésére, utókezelésekre, s akkor sem, ha a biztosított munkatárs alkoholos állapota miatt került bajba. A biztosítók emellett fenntartják maguknak a jogot, hogy amint a beteg állapota lehetővé teszi és ebbe kezelőorvosa is beleegyezik, további ápolásra azonnal hazaszállítsák az ügyfelet Magyarországra.

Minden biztosítótársaság hajlandó arra, hogy néhány napra fedezze a baleset miatt kényszerűen meghosszabbítandó tartózkodás szállásköltségeit a hozzátartozónak. Ha kell, pár százezer forintnyi pénzsegélyt közvetítenek az ügyfélnek, sőt néhány száz euróig állják a hozzátartozó kiutazásának és néhány napnyi tartózkodásának költségeit (az EUB és a Credit Suisse a kiutazáson túl legföljebb 4, a QBE 7 éjszakáig). S hogy a cég üzleti megbeszélése se maradjon el, az EUB és a QBE Atlasz magára vállalja helyettesítő munkatárs kiutaztatásának anyagi terheit.

Poggyászbonyodalmak

A poggyászkároknál is jó tudni, hogy nem mindenre jár kártérítés. Klasszikus probléma, ha az ügyfél tárgyai saját gondatlansága miatt tűnnek el, például mert drága mobiltelefonját fél napig őrizetlenül hagyta egy konferenciateremben. A biztosítók egyáltalán nem, vagy csak korlátozottan térítik meg az éjszakára – ez a helyi idő szerint 22 órától reggel 6 óráig tartó periódust jelenti – a lezárt autóban hagyott, s onnan ellopott tárgyak értékét is. Ha a légitársaság hibájából az ügyfél poggyásza késve vagy egyáltalán nem érkezik meg, több biztosító azt kéri: az ügyfél panaszával először forduljon a repülőtársasághoz, s csak az az által meg nem térített kárrészt fizeti ki. A megkérdezett biztosítók közül az EUB az egyetlen, amelynek poggyászbiztosítása a munkaeszközökre, például laptopra és árumintára is kiterjed.

Személyre szólóan

A klasszikus vállalati módozat mellett a Credit Suisse menedzserek által névre szólóan megköthető éves utasbiztosítási bérletet is kifejlesztett – tudtuk meg Keményné Kovács Anna igazgatótól. A 37 ezer forint, illetve (a magasabb kártérítési limites) 57 ezer forint egyszeri díjért megvehető konstrukció a céges szolgáltatásokat nyújtja. A különbség az, hogy a más munkatársra át nem ruházható bérlettel az egy év alatt tetszés szerint bármikor lehet külföldre utazni (itt tehát nincs kötött napszám), de alkalmanként legföljebb 30-30 napra.

A menedzserek utasbiztosításaival, s az éves bérletekkel szemben nagy konkurenciát jelent, hogy a banki betéti és hitelkártyák mellé a pénzintézetek újabban automatikusan biztosítási védelmet is kínálnak, természetesen külföldre is. A Citibank utazási csomagja például egy évig akár 60 napos kiutazásokra szóló utasbiztosítást nyújt a bank Arany és Ezüst hitelkártyás ügyfeleinek úgy, hogy közben a pénzintézet partnerei – utazási irodák s egyéb cégek – még 3–15 százalékos kedvezményt is adnak saját termékeiknél a náluk e bank hitelkártyájával vásárlóknak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik