Az építőipar nyolc szakmai érdekképviselete kezdeményezi a szakmai bértarifa és minimálbér legkésőbb 2006 január 1-jei bevezetését, amelyben a kormány támogatására is számítanak – mondta Tolnay Tibor, az Építési Vállalkozók Országos Szövetsége (ÉVOSZ) elnöke sajtótájékoztatón csütörtökön, Budapesten.
Hozzátette: elképzeléseik szerint általános adatgyűjtésen alapuló, építőipari szakmánkénti minimálbér-javaslatot dolgoznak ki, ami független lenne az életkortól, a szakmai gyakorlattól, és attól is, hogy nemzetgazdasági átlagban a nyugati országrészben magasabbak a bérek, mint keleten.
A bevezetést az indokolja, hogy az ágazatban az országos átlagot meghaladja a feketegazdaság részaránya. Sok kivitelező cég ugyanis a nemzetgazdasági minimálbéren foglalkoztatja dolgozóit, és mellette zsebbe fizet bért, s ezzel a kevesebb járulékfizetés következtében versenyelőnyhöz jut a legálisan foglalkoztatókkal szemben – mutatott rá Tolnay Tibor.

A Földön is keresi az idegenek nyomait a Harvard kutatója
Avi Loeb, a Harvard Egyetem csillagásza rövid idő leforgása alatt lett ünnepelt és elismert tudósból a bulvárlapok rendszeres szereplője és a szakma fekete báránya.