A tervezett 48 helyett összesen 82 kilométernyi utat újítanak meg a fővárosban, mert a vállalkozók a tervezettnél olcsóbban vállalták a munkát, így a felújítási keretből a Népszava információi szerint több milliárd forint megmaradt.
Jól halad a kátyúmentesítési program: május végére kétszáznál kevesebb úthiba lesz a főutakon – közölte a városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes. A testület elfogadta azt a javaslatot, hogy energiatakarékos jelzőlámpákra cseréljék az utcai villanykörtés lámpákat. Emellett a közgyűlés 84 fővel megemelte a fővárosi közterület-felügyelet létszámát, s 330 millió forintos önkormányzati támogatást szavazott meg a rendőrségnek és a határőrségnek.
Az önkormányzat gazdasági társaságai vezérigazgatóinak, vezető testületi tagjainak díjazása hat százalékkal emelkedik a közgyűlés döntése szerint. A nagyobb cégek vezetőinek – például a BKV vezérigazgatójának – 630 ezer forintos bér jár. Aba Botond prémiumáról, ami tavaly több mint 20 millió forint volt, külön szerződésben döntenek.
Idei prémiumát ugyanakkor 20 százalékkal csökkentik, mert kiderült, a BKV törvénytelenül ritkította május elsejétől járatait, melyek menetrendjét szombatra állítják vissza.
A közgyűlés ülésén öt tüntető az Észak-Pesti Kórház bezárása ellen demonstrált, de a rendelőintézet felszámolásáról ennek ellenére döntött a testület.

Napirend után: Van üvegplafon Gyurcsány pártja fölött?
Indul a Háromharmad extrája, a Napirend után, melyben a hallgatóktól érkező kérdésekre felelnek tömören a műsor résztvevői. Van-e üvegplafon a DK fölött; mi a baj Gyurcsánnyal, és féltsük-e a bérünket a keletről érkező munkaerőtől?