A jelenleginél jóval kevesebbeknek érné meg az evát választani, ha 21 százalékra emelkedne az általános forgalmi adókulcs. Még kevésbé lenne vonzó az egyszerűsített adózás, ha az egységes adókulcs jegyében a 15 százalékos eva is 21 százalékra emelkedne.
Zara László adótanácsadó a lapnak leszögezte: az egykulcsos adórendszerben zömmel a szellemi tevékenységet végző, minimális költséggel működő vállalkozásoknak lenne vonzó az eva, s a termelők továbbra is kiszorulnának. Ha minden kulcs 21 százalékos lenne, akkor az evások százezer forint nettó bevételből 95590 forint jövedelemre tennének szert.
Ugyanebből a nettó bevételből – költség nélkül számolva – 21 százalékos társasági adó és 21 százalékos osztalékadó mellett 62000 forint maradna. A költség nélküli evás vállalkozásoknál tehát még ebben az esetben is 53 százalékkal több jövedelem maradna. Ezt a “nyereséget” viszont mindenfajta költség csökkenti. Nem beszélve arról, hogy a “nyugalom adójaként” meghirdetett eva a veszteséges vállalkozások számára már egyáltalán nem lenne vonzó.
Zara szerint ellenben a színlelt vállalkozások felszámolását jelentősen előmozdíthatná az egységes adókulcs. A tapasztalatok szerint az álszerződések 70-80 százaléka az evás körben jellemző. Az érintett vállalkozók is jobban érdekeltek lennének a munkaviszonyos foglalkoztatásban, ha a személyi jövedelemadó és az egyszerűsített vállalkozói adó kulcsa is egységes lenne.

Elment a reformok pápája, aki reményt adott az egyháznak és a világnak
Balavány György nekrológja.