Üzleti tippek

Kötelező egészségügyi ellenőrzés a strandokon

Kéthetente kötelező bakteriológiai vizsgálatot kell végezni a vízforgató nélküli fürdőmedencékben, és a vizsgálat eredményét a fürdő bejáratánál jól látható helyen közzé kell tenni.

Pest megye 86 közfürdőjének 184 kisebb-nagyobb medencéje közül 20-ra vonatkozik a kormány rendelkezése, amelyet be kell tartaniuk a strandok üzemeltetőinek, ha továbbra is működni akarnak. Eredetileg idén május 1-je volt a vízforgatók fölszerelésének határideje, de a kormány, számos egyéb feltétellel most 2006. december 31-éig adott haladékot. A közegészségügyi szabályok betartását az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) folyamatosan ellenőrzi, ha a bakteriológiai vizsgálat a megengedettnél több kórokozót mutat ki a fürdővízben, akkor első lépésként a felére kell csökkenteni a látogatók számát, három egymást követő rossz eredmény esetén pedig be kell zárni a fürdőt – áll a szolgálat közleményében.

A türelmi rendelet előírja, hogy az úgynevezett töltő-ürítő rendszerrel működő fürdőmedencék vízforgatóval történő felszereléséhez idén július végéig tanulmánytervet kell benyújtaniuk az üzemeltetőknek az ÁNTSZ területileg illetékes városi intézeteihez. Ennek elmulasztása esetén nem érvényes a meghosszabbított határidő. Pest megyében az abonyi, a ceglédi és a tápiógyörgyei strandnak már van jóváhagyott átalakítási terve, a leányfalui és a veresegyházi termálfürdő, valamint a ráckevei Tókert strand dokumentációja készül. Számos gyógyvizes medence felmentést kapott, vagy felmentési kérelme folyamatban van a vízforgató felszerelése alól, mert a kicsapódó ásványi anyagok használhatatlanná tennék a rendszert.

Tavaly a vízforgató nélkül működő medencékben végzett bakteriológiai vizsgálatok 40 százaléka mutatott ki a szabványt meghaladó szennyezettséget, további 30 százalék pedig a tűréshatáron volt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik