Az önadózást választó, egyéni vállalkozást nem folytató magánszemélyeknek pénteken éjfélig kell postára adniuk a személyi jövedelemadó-bevallást, és az adótartozást is eddig az időpontig kell befizetni – közölte Batiz András kormányszóvivő. Az adóhatóság a tavalyi év adatai alapján csaknem 2,3 millió bevallás érkezését várja, a szerdai adatok szerint ebből már több mint 1,5 millió szja-bevallás megérkezett.
A kormányszóvivő emlékeztetett arra, hogy a korábbi évekhez képest megváltozott az szja-bevallás benyújtásának határideje, így az állampolgároknak módjuk nyílt arra, hogy a kötelezettségeket két hónappal később teljesítsék, ugyanakkor a visszaigénylési lehetőség március 1-től volt biztosított.
Mint mondta, eddig több mint 540 ezren kértek visszaigénylést, akiknek szerdáig 33,1 milliárd forintot utalt vissza az adóhatóság.
Batiz András beszámolt arról, hogy az idén a legnépszerűbbnek az interneten keresztül letölthető nyomtatványok bizonyultak, amelyeket eddig több mint 850 ezer alkalommal töltöttek le, illetve ki az adózók. Megjegyezte: az internetes kitöltés lehetőséget biztosít a bevallások gyors ellenőrzésére is. Elmondta: elektronikus úton 472 bevallás érkezett.
![](https://24.hu/app/uploads/2024/07/ballon-320x180.jpg)
Háromszoros olimpiai bajnokok gyújtották meg a lángot, kultúrbomba és sztárparádé a megnyitón
Hivatalosan is elrajtoltak a harmadik párizsi, összességében pedig a XXXIII. nyári játékok.