Üzleti tippek

Egyeztetnek az FVM és a demonstráló gazdák megbízottai

A márciusban kötött agrármegállapodás végrehajtásáról egyeztetést kezdtek a földművelésügyi minisztérium és a gazdademonstrációt kezdeményező szervezetek képviselői csütörtökön délután.

A megbeszélésen részt vesz Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter, Benedek Fülöp, az agrártárca közigazgatási államtitkára, valamint a minisztérium több helyettes államtitkára és vezető tisztségviselője. A gazdák tárgyalódelegációját Jakab István, a Magosz elnöke vezeti és a tárgyalóasztalnál ülnek azoknak a szervezeteknek a megbízottai, amelyek kezdeményezték az év elején a gazdademonstrációt.

Gráf József az MTI-nek a tárgyalások kezdete előtt elmondta: az egyeztetéstől azt várja, hogy legtöbb kérdésben egyetértenek a minisztérium és a gazdák megbízottai, mivel az eddigi tárgyalásokon azt vette észre, hogy a két fél érdeke ugyanaz.

Az agrártárca irányítója szerint csupán néhány kérdésben lehet számítani további egyeztetésre, ilyennek mondta egyebek között a környezetgazdálkodási pályázatok elbírálásának ügyét, valamint az intervenció kérdéskörét. A miniszter úgy fogalmazott: “igyekszünk meggyőzni a gazdálkodókat, hogy mindent megteszünk azért, hogy minden rendben legyen”. Gráf József szerint az eddigi gyors intézkedéseket a gazdálkodók is jó érzéssel fogadták, mert azok egy része a gazdamegállapodás témái között volt.

Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) elnöke az egyeztetéstől azt várja, hogy azokban a kérdésekben, amelyek határidőre nem teljesültek és nincsenek véglegesen lezárva, mielőbbi közös akarattal lezárhatják. Reményét fejezte ki, hogy emellett azokról a témákról, amelyekről eddig nem született megállapodás az új helyzetben – azaz az új miniszterrel és az MVH új elnökével -, közösen dűlőre tudnak jutni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik