Meghosszabbította az egyszerűsített területalapú támogatások beadási határidejét a Földművelésügyi miniszter.
Gráf József elmondta, hogy a módosításra azért van szükség mert az igényléseket eddig csak a gazdák 60 százaléka küldte el. A kérelmeket tehát nem május 11-én lehet utoljára postára adni, hanem május 17-én éjfélig.
A szaktárca tájékoztatása szerint egyébként az Unióból a tavalyinál 5 százalékkal több pénzt kap erre a célra Magyarország, így a gazdák hektáronként összesen 172 euróra számíthatnak területalapú támogatásként.
” mai napon módosítottam a rendeletet, ennek megfelelően május 11-i beadási határidőt a területalapú támogatások igénylésére 15-ére hosszabbítottam meg. Mivel ez munkaszüneti napra esik, a hétfő pedig ünnep, praktikusan ez azt jelenti, hogy 17-én kedden még postára lehet adni a kérelmeket. Eddig a kérelmek 60 százaléka érkezett be. Úgy gondolom, hogy a második héten ez a 40 százalék be fog érkezni”- mondta Gráf József.
Műszaki vizsgán jártak Schadl György Mercedesei, amelyekről nem árulta el a bíróságnak, hol vannak
Azonosítottuk a végrehajtók volt elnökének autóit, amelyeket hónapok óta keresett a bíróság. A korrupcióval vádolt Schadl György két Mercedesét is a múlt hónapban vizsgáztatták, és az Audi A8-as luxuslimuzinja is forgalomban van.