Üzleti tippek

Ritmusváltás a kkv-s telefonpiacon

Akár 40 százalékos megtakarítást is elérhetnek azok az eddig Bázis díjcsomagot használó kis- és középvállalatok, amelyek áttérnek a Matáv új, Ritmus Üzleti díjcsomagjára.

Az utóbbi hónapokban jelentős átalakulások zajlottak a Matáv Vezetékes Szolgáltatási Üzletágának üzleti portfóliójában. Ahogy Kocsis Ferenc portfólióvezető fogalmaz: „a cég folyamatosan a használati szokásokhoz igazította kínálatát”. A március elsejétől bevezetett Ritmus Üzleti díjcsomag persze nem minden előzmény nélkül való.

Az elődök közül feltétlen említést érdemel a tavaly novembertől bevezetett V8. Az elsősorban azoknak a mikro-vállalkozásoknak előnyös, amelyek havi telefonhasználata alacsony, nem haladja meg a 3-4 órát. Ennél kissé feljebb pozícionálták az Üzleti Felező díjcsomagot: azoknak a vállalkozásoknak való, amelyek havi 3-4 óránál többet, de legfeljebb 10 órát használják a telefont, s számukra külön kedvezmény, hogy a havi díj fele lebeszélhető. A legújabb Ritmus Üzleti díjcsomag a V8 és az Üzleti Felező által reprezentált használati idő bővítése irányába mutat, a „több perc, több kedvezmény” jelszó jegyében.


Ritmusváltás a kkv-s telefonpiacon 1


Sávok, kedvezmények

A Ritmus Üzleti díjcsomag egyik újdonsága, hogy a kedvező percdíjak mellett megjelent a sávos kedvezmény, amely havi bruttó 30 ezer forintos számlaérték fölött lép életbe. Eszerint a 30 és 100 ezer forint közötti sávban 5 százalék a díjkedvezmény, a 100 és 200 ezer forint közti sávban 6 százalék, e fölött pedig 7 százalék. Vizi Krisztián termékmenedzser szerint az így kialakított sávos kedvezményrendszer könnyen átlátható az ügyfelek számára.

Külön előnye a díjcsomagnak, hogy nemcsak a Matáv szolgáltatási területén lévő üzleti ügyfelek vehetik igénybe, hanem az Invitel, a Hungarotel és a Monortel üzleti ügyfelei is, amennyiben használják a szolgáltató-előválasztást. Ebben az esetben ugyan továbbra is a helyi szolgáltatótól kapják az előfizetési díjat tartalmazó számlát, de a percdíjakat és a díjcsomag havi díját a Matáv számlázza.


Ritmusváltás a kkv-s telefonpiacon 2


Kézenfekvő kérdés persze, hogy miért is választaná egy vállalkozás a dupla számlázást. Nos, Vizi Krisztián szerint azokért a pénzmegtakarításban is mérhető előnyökért, amelyeket a Matáv csomagja nyújt. Példaként említette, hogy a Ritmus Üzleti díjcsomagban nincs kapcsolási díj. A napszaktól független díjszabást ugyancsak az előnyök közé sorolta, továbbá azt is, hogy a Matáv csomagjának bruttó 500 forintos vonalankénti havidíját csak az első három vonal után kell fizetni, a negyediktől kezdve minden további vonal ingyenes. Vizi Krisztián véleménye szerint – a forgalmi szokásoktól függően – 20–40 százalékos megtakarítást is hozhat a Ritmus díjcsomag.

Tízezres kör

Telefon, internet és honlap


Az egyetlen országos alternatív szolgáltató PanTel Távközlési Kft. eddig a nagyvállalati szegmensre összpontosított. Pantel Koktél néven áprilistól kis- és középvállalatoknak kínál csomagban akciós telefonszolgáltatást, szélessávú internet-hozzáférést, s ezek mellé díjmentes honlapkészítést. Felmérései szerint a kis- és középvállalatok körülbelül egyhatodának még nincs internetelérése és saját honlapja. Az összes középvállalati internetelőfizető 20 százalékának, a kisvállalati felhasználók mintegy felének még csak betárcsázós hozzáférése van. Akciója során leszerződő új ügyfelei részére a PanTel bruttó 11 forintos percáron kínál csúcsidejű belföldi távhívást. Az üzleti ADSL szolgáltatás belépési díj nélkül havi bruttó 11 110 forint az új előfizetők számára.

A portfólió hatósugara a mikrovállalkozásoktól a kis- és középvállalatokig terjed – mondta Kocsis Ferenc, hozzátéve: a Ritmus csomag már inkább a kis- és középvállalatokra fókuszál. Ez utóbbi kör is tízezres nagyságrendű, a kisebb cégek száma még ennél is jelentősebb, éppen ezért a Matáv a díjcsomagot több tízezer vonalra tervezte.

Nem könnyű persze, „megmozdítani” ezt az ügyfélkört – mondta a portfólióvezető –, hiszen a kisebb cégek esetében jelentős azok aránya, akik egyszerűen a Bázis díjcsomagot használják, annak ellenére is, hogy számukra jóval előnyösebb kondíciókat is kínál a Matáv. Különösen igaz ez az úgynevezett „nem Matáv szolgáltatási területen”, ahol az üzleti előfizetők sok esetben nem is tudnak arról, hogy a Matáv üzleti díjcsomagjait is választhatnák.

A Ritmus Üzleti díjcsomaggal, mondhatni, ritmusváltásra akarja késztetni az eddig ezen a területen passzívnak mutatkozó kis- és középvállalkozásokat a Matáv, hogy csökkenő fajlagos költségek mellett változtathassanak használati szokásaikon. Több vonalon, több percet beszélve növeljék saját üzleti eredményességüket és kommunikációs kapacitásukat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik