Üzleti tippek

Hiteltipp: Tavaszi plusz

A Magyar Fejlesztési Bank (MFB) várhatóan május elején, a korábban tervezetthez képest némi késéssel indítja útjára a kis- és középvállalkozók Mikrohitel Plusz programját.

A start azért tolódott, mert a hitelkérelem befogadását országszerte végző helyi vállalkozói központoknak (hvk) e bankügynöki tevékenységükhöz meg kellett szerezniük a pénzügyi felügyelet (PSZÁF) engedélyét – mondta el az Üzlet&Sikernek Őri Kovács Katalin, a fejlesztési bank kommunikációs igazgatója.

A Mikrohitel Plusz a „klasszikus” mikrohitelhez hasonlóan a nem bankképes mikrovállalkozások számára nyújtott kölcsönforma. A forrást azonban itt nem kormányzati és Phare-pénzekből teremtik elő, hanem az MFB különített el e célra 20 milliárd forintot erre az évre és jövőre. A 2002 tavaszán kedvezőbbé tett mikrohitel iránti roham alapján szakértők nem zárják ki: a hazai mikrocégek még az idén igényelni fogják a teljes kölcsönösszeget. Őri Kovács Katalin szerint van lehetőség megnövelni a keretet, ha az kifogyóban lenne.

A Mikrohitel Plusz maximum 7 éves futamidőre nyújt 1–10 millió forint közötti összegű beruházási hitelt. Ezt minden olyan, 10-nél kevesebb embert foglalkoztató mikrocég igényelheti, amelynek éves nettó árbevétele nem haladja meg a 7 millió eurót, illetve mérlegfőösszege az 5 millió eurót. A kölcsön gépek, berendezések, felszerelések, ingatlanok és immateriális javak beszerzésére egyaránt kérhető, a beruházáshoz kapcsolódó forgóeszközök finanszírozására viszont – korábbi hírekkel ellentétben – nem. Fedezetként az MFB a kihelyezett összeget és egyéves kamatát igényli, de ehhez a Hitelgarancia Rt. kezességvállalása is segítséget nyújthat. A hitelkérelmeket nem a hvk-k bírálják el, hanem a fejlesztési bank, mégpedig – ígérete szerint – egyszerűsített, úgynevezett pontozásos eljárással.

A kölcsönhöz megkövetelt saját erő a beruházás értékének 20 százaléka. A kamat a mindenkori jegybanki alapkamattal egyezik meg, tehát a Magyar Nemzeti Bank esetleges további kamatcsökkentő lépései egyre kedvezőbbé teszik majd a konstrukciót. Az MFB a kamatköltségen felül kizárólag egyszeri, a tervek szerint 15 ezer forintos projektvizsgálati díjat számít fel a hitelkérelem benyújtásakor. Nincs tehát kezelési költség, folyósítási jutalék. Rendelkezésre tartási jutalékot sem számít fel a fejlesztési bank, noha hajlandó akár egy évet is várni az elnyert hitel tényleges folyósításával. A tőketörlesztés megkezdésére akár 2 év türelmi idő is kérhető. A kamatot és a tőkét negyedéves gyakorisággal kell törleszteni.


Hiteltipp: Tavaszi plusz 1


A mikrohitel egy részének előfinanszírozási jellegével szemben az új kölcsön csak utófinanszírozásként, azaz a számlák benyújtása után vehető igénybe. Jó hír ugyanakkor, hogy a Mikrohitel Plusz akár a mikrohitellel együtt is felvehető, így a vállalkozás egyidejűleg akár 15 millió forintnyi kölcsönösszeghez is hozzájuthat. Kettős hitelfelvétel esetén nem mellékesen részben a forgóeszköz-finanszírozás is megoldható, mivel a „régi” mikrohitel akár 50 százaléka (tehát maximum 2,5 millió forint) e célra is felhasználható.


Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Image: 73868721, A korm·ny ˙jabb plak·tkamp·nyt indÌtott 2019. febru·rban "÷nnek is joga van tudni, mire kÈsz¸l Br¸sszel!" felirattal, Soros gyˆrgy Ès Jean-Claude Juncker arckÈpÈvel., Place: Budapest, Hungary, License: Rights managed, Model Release: No or not aplicable, Property Release: Yes, Credit: smagpictures.com
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.