Az együttműködés elmélyítéseinek lehetőségeiről tanácskozik egyebek mellett a ma kezdődő 8. Szász-Magyar Fórum, amelynek alkalmából Thomas Jurk államminiszter is Budapesten tartózkodik.
A kétnapos rendezvényen a különböző munkacsoportok napirendre tűznek egyebek között gazdasági, közlekedési, tudományos, mezőgazdasági, környezetvédelmi, szociális és egészségügyi témákat. Ennek érdekében a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara a Szász Szabadállam megbízásából projektnapot szervez a két ország vállalatainak együttműködése platformjaként.
Thomas Jurk gazdasági miniszter több megbeszélést is folytat majd a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium politikai államtitkáraival, Dióssy Gáborral és Szanyi Tiborral, illetve a regionális fejlesztés minisztere, Kolber István is fogadja a partner minisztert. A találkozók középpontjában az általános gazdasági helyzet taglalása mellett az általános információcsere áll.
Mészáros Lőrincéknél is cseng a kassza Tóth Alex Premier League-be igazolása után
A 20 éves válogatott középpályás januárban az NB I-ből történelmi rekordnak számító 12 millió euróért szerződött az angol bajnokságban szereplő Bournemouth-ba, klubváltása után meglepő helyen, Mészároséknál is nagyot csengetett a kassza. Mutatjuk, mekkorát.
