A javaslatot csak a bizottság SZDSZ-es tagja támogatta, az ellenzékiek nemmel, az MSZP-s képviselők tartózkodással szavaztak. Pető Iván (SZDSZ) törvénymódosító indítványát a kormányzat képviseletében jelen lévő Schrenk László, a Pénzügyminisztérium vezető tanácsosa sem támogatta. Azt hangsúlyozta, hogy a probléma rendezésére kormányzati előterjesztés készül. Ennek előkészítésén több minisztérium részvételével jelenleg is dolgoznak.
Balsay István (Fidesz) képviselő, illetve Bernáth Ildikó (Fidesz) bizottsági alelnök hozzászólásában hangsúlyozta, hogy évek óta folyik a probléma megoldásának kormányzati előkészítése, minden eredmény nélkül, amely elfogadhatatlan számukra.
Mészáros Lőrincéknél is cseng a kassza Tóth Alex Premier League-be igazolása után
A 20 éves válogatott középpályás januárban az NB I-ből történelmi rekordnak számító 12 millió euróért szerződött az angol bajnokságban szereplő Bournemouth-ba, klubváltása után meglepő helyen, Mészároséknál is nagyot csengetett a kassza. Mutatjuk, mekkorát.
