Üzleti tippek

Előadás a kkv-k helyzetéről

A magyar gazdaság és kiemelten a kis és középvállalkozások helyzetéről tartott előadást az egri Eszterházy Károly Főiskolán Pongorné dr. Csákvári Marianna, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium helyettes államtitkára. Az eseményt a főiskola által rendezett „Eszterházy Napok” keretében szervezték, tanárok, kutatók, diákok és vállalkozók részére.

Előadásában szót ejtett Magyarország versenyképességéről európai és a világgazdasági trendekkel való összehasonlításban, majd vázolta a kis- és középvállalkozások fejlesztésének lehetőségeit, melyek közül a legfontosabbnak a vállalkozóbarát környezet megteremtését, a forráshoz jutás megkönnyítését és a finanszírozási programok működtetését, valamint a pályázati lehetőségek biztosítását emelte ki. A finanszírozási programok közül szólt a megújult 4+2 lépcsős hitelprogramról, az MFB Rt szerepvállalásáról. Fontos eszköznek mondta a Lánchíd Faktoring Program átalakítását és a garanciaintézmények felkészülését a Basel II. kritériumok szerinti garancia-igényekre. Végül a pályázati lehetőségek kapcsán ismertette a 2005. évre meghirdetett GVOP pályázatok keretszámait, és elmondta azt is, hogy csak a KKV-k fejlesztésére kiírt pályázatok a 2005. évben összesen 14,4 Mrd Ft-ot tesznek ki. Végül hangsúlyozta a régiós együttműködést, az Európai Uniós pályázatírás követelményeinek elsajátításának fontosságát a kis- és középvállalkozások körében. Ismertette, hogy a GKM a pályázatírás költségeinek támogatásával és képzési programok indításával járul hozzá.

Kérdésre válaszolva vállalkozási ismeretek, az ehhez kapcsolódó tudás és gyakorlat megszerzését, oktatását szorgalmazta, s a nemzetközi gyakorlat – iskolák és vállalkozások együttműködésében – megismerését tartotta előrevivőnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik