Az adó- és munkaügyi ellenőrzés fokozásával próbálja visszaszorítani a kormány a feketegazdaságot. Szakértők szerint inkább világos törvényeket kellene alkotni, s jelentősen csökkenteni a közterheket.
Felmerült az az elképzelés is, hogy a meghatározott bérköltség, például 5 százalék alatti vállalkozásokat fokozottan ellenőrizze az adóhivatal. Az eddig körvonalazódott elképzelések gyakorlatilag a jelenlegi rendszert erősítenék meg, mivel most is az építőipari, a kereskedelmi, valamint a számítástechnikai vállalkozások ellenőrzésére helyezi a hangsúlyt az APEH .
Mészáros Lőrincéknél is cseng a kassza Tóth Alex Premier League-be igazolása után
A 20 éves válogatott középpályás januárban az NB I-ből történelmi rekordnak számító 12 millió euróért szerződött az angol bajnokságban szereplő Bournemouth-ba, klubváltása után meglepő helyen, Mészároséknál is nagyot csengetett a kassza. Mutatjuk, mekkorát.
