Üzleti tippek

Megújították a magyar-román gazdasági együttműködést

Magyarország számára Románia az unión kívüli országok közül az első számú exportpartner, mondta Kóka János kedden. A gazdasági miniszter erről akkor beszélt, amikor román kollégájával, Ioan-Condrut Seressel aláírták a megújított magyar-román gazdasági együttműködési megállapodást.

Románia 2007-től várható uniós tagsága miatt az infrastruktúra és a távközlés terén ugyanolyan robbanásszerű fejlődésre lehet számítani, mint a kilencvenes évek közepén Magyarországon. Ez a magyar befektetők számára hatalmas üzleti lehetőségeket jelenthet, mondta a gazdasági miniszter. Kóka János hozzátette, a két ország kormányának őszi első közös kormányülésére számba veszik, melyek azok a közös gazdasági projektek, amelyek a kölcsönös előnyökkel gazdagíthatják mindkét államot.

Fokozott együttműködés az energetikában és a távközlésben

A mostani megállapodás aláírását az indokolta, hogy az EU-ban új kereteket kell kijelölni a gazdasági együttműködésre. Emellett meg kellett határozni, a területeket, amelyekben fokozni kívánják az együttműködést, ilyen például a befektetések, az energetika, a távközlés, valamint Románia segítése az uniós csatlakozásra való felkészülésben, fogalmazott Kóka János.

A román kormány arra törekedett, hogy a hétfői EU-s csatlakozási szándék szerződés aláírása után az első gazdasági együttműködési megállapodást Magyarországgal kösse meg, jelezve a két ország közötti kereskedelmi és kulturális kapcsolatok kiemelt fontosságát, emelte ki Ioan-Condrut Seres. A román gazdasági miniszter elmondta: Kóka Jánossal egyetértettek abban is, hogy növelni kell a két ország közötti árucsereforgalmat.

Tavaly 38 százalékkal bővült a kereskedelmi forgalom

A GKM adatai szerint a tavalyi kétoldalú külkereskedelmi forgalom 2003-hoz képest 38 százalékkal bővült, és 683 millió eurós magyar aktívum mellett meghaladta a 2,1 milliárd eurót. A magyar kivitel 43 százalékkal 1,413 milliárd euróra emelkedett, a román szállítások 29 százalékkal 730 millió euróra nőttek.

Románia hazánk tizedik legjelentősebb külkereskedelmi partnere, az unión kívüli régióban a magyar export legnagyobb felvevő piaca. A magyar kivitel 83 százalékát a feldolgozott termékek, illetve gépek és berendezések adják. A gépexport 57 százalékos növekedése ellensúlyozni tudta az agrárkivitel mintegy 20 százalékos csökkenését. A magyar importban szintén a magas feldolgozottsági szintű termékek dominálnak, 79 százalékkal.

A múlt év végén 5010 magyar cég volt bejegyezve Romániában, melyek mintegy 720-740 millió dollár tőkét fektettek be. Ezzel Magyarország a 7-12. helyet foglalja el Románia külföldi invesztorainak rangsorában. A legjelentősebb magyar befektetők az OTP, a Mol és a Richter Rt. Magyarországon 6010 román vállalkozás mintegy 50 millió dollár tőkét fektetett be, ezek közül legjelentősebb a román nemzeti olajtársaság, a Petrom 17 millió dolláros invesztícióval.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik