Üzleti tippek

Menesztették az agrárminisztert

A kormányfő hétfőn bejelentette: leváltja Németh Imrét, aki helyett a politikai pályáját 1975-ben az MSZMP-ben kezdő Gráf József lesz a mezőgazdasági miniszter.

Menedzser-típusú vezetőre van szükség az agrártárcánál, ezért távozik a kormányból Németh Imre, akit Gráf József szocialista képviselő követ a poszton – jelentette be Gyurcsány Ferenc miniszterelnök dél előtt néhány perccel.

„Azzal bíztam meg Gráf Józsefet, hogy az agrár- és vidékfejlesztési pályázatok befogadása és elbírálása, a hazai és európai támogatások kifizetése, a gabonaintervenciós felvásárlások és raktározások ügyében, valamint a termelők közötti, illetve a termelők és feldolgozók közötti szorosabb együttműködés szervezésében érjen el pontosabb, precízebb megbízhatóbb végrehajtást. Mindehhez az új miniszternek változtatnia kell vezetőkön, szervezeteken, irányítási technikákon és szervezeteken
egyaránt” – mondta a miniszterelnök.

Gráf József a bejelentés után elmondta: szakmai és szervezeti elképzeléseit néháy napon belül ismerteti. A miniszterjelölt megengedhetetlennek nevezte, hogy 25 tagországból 24-ben sikerüljön időben kifizetni a területalapú támogatásokat, csak Magyarországon nem. Ennek megváltoztatását az “egyik legfontosabb feladatnak” nevezte. Gráf József közölte: az összeférhetetlenségi törvénnyel összhangban megválik gazdasági tisztségeitől, de a bólyi gazdaságban cége által szerzett 10 százalékos tulajdon nem értékesíthető 3 évig, így tulajdonrészét átruházza.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik