Üzleti tippek

Nem népszerűek az új adóbevallások

Az idén két új adóbevallási módot is bevezettek, ám úgy tűnik, hogy az adózók idegenkednek ezektől.

Április elsejétől elektronikus úton is el lehet juttatni az APEH-hez a személyi jövedelemadó-bevallásokat, ám eddig még csak 25 magánszemély tett így, bár május 20-áig még jelentősen emelkedhet a számuk. Ugyancsak kevesen választották az adóhatósági adómegállapítóst. A magánszemélyeknél aktívabbak a kisebb vállalkozások és a könyvelőirodák: közülük már több mint ötszáz regisztráltatta magát az APEH-nél. Ez azt jelenti, hogy ezen könyvelőirodák teljes ügyfélkörük adóbevallási és adatszolgáltatási kötelezettségét az interneten keresztül bonyolíthatják.

A legfrissebb – múlt hét végi állapot szerint – 822 ezer szja-bevallás érkezett az adóhatósághoz, amelynek több mint fele visszaigénylést tartalmazott. Így eddig csaknem 17 milliárd forintot fizetett vissza az adóhatóság magánszemélyeknek, átlagosan 65 ezer forintot. Bár az elektronikus adóbevallás egyelőre nem örvend nagy népszerűségnek, annál inkább közkedvelt az adóbevallás benyújtásának az a módja, amikor az adózó az APEH honlapjáról letöltött és kinyomtatott nyomtatványon küldi el a tavalyi szja-bevaliását. Az eddig érkezett bevallásoknak csaknem 64 százalékát, mintegy 521 ezret ugyanis internetes programmal kitöltve juttatták el az adóhatósághoz.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.