Júniustól a finn FlyNordic diszkontcég repülőgépe is leszáll Ferihegyen, s ezzel tízre emelkedik a budapesti fapados kínálat. A vállalat gépe hetente 2-3 alkalommal repül majd Budapest és Stockholm között.
A norvég Norwegian és a dán Sterling után a finn FlyNordic gyarapítja a Budapestre is közlekedő észak-európai diszkontcégek táborát. A magyar utasok számára ezzel még több választási lehetőség nyílik, hiszen a Malév és a SAS mellett immár három céggel lehet eljutni a svéd fővárosba.
A FlyNordic 2001-ben alakult, akkor még csak Lulea és Stockholm között repült, majd a Finnair 2003 októberében megvásárolta a céget, s áttért a diszkont üzleti modellre. Az év végétől bővítette a célállomások körét Oslóval, Koppenhágával, Göteborggal és Umeával. Jelenleg ezeken kívül Kirunába, Berlinbe, Münchenbe, Dublinba, Tallinnba és Barcelonába is közlekedik a stockholmi fő repülőtérről, Arlandáról. A kétszáz főt foglalkoztató skandináv vállalat nyolc MD–80-as repülőgépet üzemeltet, és márciusban regisztrálta egymilliomodik utasát.
Sárkányok Kabul felett: hatmilliárdos hőseposz arról, hogy katonának lenni óriási szívás
2025-re a nemzeti ügyek filmkészítői professzionalizálódtak: a Sárkányok Kabul felett a Hunyadi után idén már a második korrekt színvonalú, szórakoztató produkció a konzervatív-militáns vonalon. Kritika.
