A személyenként 250 ezer forintos képzés támogatását a regionális fejlesztési operatív program 2 milliárd forintos keretéből finanszírozzák.
A felsőfokú szakirányú továbbképzésnél a személyenkénti támogatás elérheti a 600 ezer forintot. A területfejlesztés területén tevékenykedők a VÁTI Kht. honlapján tájékozódhatnak az egyes képző intézmények jelenleg 45 féle tanfolyami ajánlatáról.
A képzési kínálatot a VÁTI Kht. a képző intézmények pályázatai alapján állította össze. A képzéseket akkreditált intézmények kínálják. A képző intézmények további jelentkezései alapján több más szakirány is a listára kerülhet. Ebben a képzésre jelentkezők véleményét is figyelembe veszik – jegyezte meg a vezérigazgató.
A 7.200 helyre a beérkezés sorrendjében fogadják a jelentkezéseket. A tanfolyami jelentkezéshez szükséges, hogy a munkaadók lehetőséget adjanak a munkaidőben történő részvételre.
A 45 féle képzési irány közül több az európai uniós pályázatokon való sikeres részvételhez járul hozzá. Így például többféle tanfolyam indul a pályázatkészítés, a projektmenedzseri teendők témakörében. Jelentkezhetnek a területfejlesztési szakemberek a szociális, a közbeszerzési, a vezetési ismeretekkel foglalkozó és még sok más tanfolyamra is.
A programindító rendezvényen Kolber István a VÁTI Kht.-t is felügyelő, a regionális fejlesztésért és felzárkóztatásért felelős tárca nélküli miniszter elmondta: a regionális fejlesztési operatív programra háromszor annyi pályázat érkezett, mint a forrás. A területfejlesztést, a társadalmi, gazdasági egyenlőtlenségek mérséklését szolgáló programra az Európai Unió 86 milliárd forintot biztosít, a magyar költségvetés kiegészítésével együtt ez 114 milliárd forintot jelent 2004-2006 között.
Kordás László, a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium politikai államtitkára a rendezvényen méltatta a program felnőttképzési jelentőségét. Utalt arra, hogy fontos az összhang az egyes európai uniós források felhasználásában.
Hogyan nézzük meg a világ bármelyik városát?
Mindenképp szükség van térképre vagy pontos tervre? Hogy nézzünk meg egy várost három nap alatt? Mi van, ha van velünk egy (vagy több) unatkozásra hajlamos gyermek? És hogyan lehet várost nézni úgy, hogy nem is utazunk sehová? Ezekre a kérdésekre is választ kaptunk a Hogyan nézzünk várost? című könyv szerzőjétől.
