Hatékonyabb kormányzati lépéseket sürget a munkanélküliség növekedésének megállítására, majd csökkentésére az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége (ASZSZ) – hangsúlyozta Borsik János, a szervezet elnöke nyíregyháza-sóstógyógyfürdői sajtótájékoztatóján hétfőn.
A munkanélküliség trendszerűen emelkedik, az utóbbi egy évben 5,9 százalékról 6,9 százalékra nőtt, s nem fogadható el az a magyarázat, hogy az Európai Unió többi országában ennél is magasabb az állástalanok aránya – mondta a szakszervezeti vezető. Borsik János kiemelte: hatékony intézkedésekre van szükség a fekete gazdaság és a szerinte 100 ezres nagyságrendű fekete foglalkoztatás visszaszorítására. “Ennek érdekében át kell alakítani az ellenőrzés rendszerét, több és tisztes javadalmazásban részesített munkaügyi felügyelőre van szükség, s a szankciókat is szigorítani kell” – mondta az ASZSZ elnöke. A szakszervezeti tisztségviselő felvetette a korkedvezményes nyugdíjazás felülvizsgálatának szükségességét is. Szomorúnak nevezte, hogy a tavaly nyári ütemtervet sem tartják be e kérdés rendezésére a felek.
Kijelentette: amennyiben 2007. január 1-jéig nem történik meg az elengedhetetlen módosítás, akkor a 150 ezres tagsággal rendelkező Autonóm Szakszervezetek Szövetsége a rendelkezésére álló minden eszközzel fellép a felülvizsgálat kikényszerítése érdekében.
Borsik János fontosnak mondta azt is, hogy “Magyarországon végre ellenőrzési jogot gyakorolhassanak a járulékfizetők, a munkavállalók és a munkáltatók egyaránt a társadalombiztosítási alap felett”.A kormány javaslatával ellentétben nem tanácsadó testületre, hanem felügyelő tanács létrehozására van szükség – emelte ki.Hozzátette: a tanács tagjait delegáló szervezeteknek biztosítani kell, hogy az éves beszámolók után akár a visszahívást is gyakorolhassák az érintett személyek esetében.
Az ASZSZ elnöke a magyar bérek felzárkóztatásánál megemlítette: a reálkeresetnek legalább a GDP mértékének megfelelően, 4-4,5 százalékkal kell emelkednie az idén. Borsik János kitért a kormány által javasolt munkavállalói jogok biztosa intézményének létrehozására is, és azt hangoztatta: az állami felelősségvállalást e téren nem helyettesítheti egy biztosi kinevezés. Végül arról szólt: az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége a jövőben minden lehetséges fórumon fel kíván lépni azért, hogy a munkavállalókat mindenütt kollektív szerződés is védje, bérük felzárkóztatása következetes legyen. Tenni kíván az ASZSZ a 7 százalékos nyomorszint, a 3 millió szegény helyzetének hatékony javításáért is.
Egyre tisztábban látni, mi vezetett a Titan tragédiájához
Szeptember közepétől két héten át tartott a Titan-katasztrófa hátterét bemutató meghallgatássorozat. Cikkünkben összegyűjtöttük a legfontosabb részleteket.