Üzleti tippek

Húsvét: turista-dömping Magyarországon

Nem érte meglepetésként a magyarországi szállodákat, hogy sikerrel, de a 2004-eshez képest legalábbis jelentős javulással zárták az idei húsvétot, hiszen a legtöbb vendég hetekkel, hónapokkal, sőt olykor már egy évvel korábban lefoglalta a szállást a március 25-től 28-ig terjedő időszakra.

A vendéglátó egységek szinte mindenhol akciós húsvéti csomagokkal, külön programokkal, menüvel csábították a pihenni, kikapcsolódni vágyókat – amint látszik, sikerrel. Így biztosra vehető, hogy a KSH által nyilvánosságra hozott januári 38,3 és februári 44,9 százalékos szobafoglaltság (a legalább háromcsillagos szállodákra vonatkozóan) tovább növekszik márciusban.

A magyarok – már aki kimozdult – itthoni wellnesshoteleket választották, vagy valahol Európában töltötték a nagypéntektől húsvét hétfőig terjedő időszakot. A Vista utazási iroda Londonba, Párizsba, Rómába, illetve Máltára szervezett utakat, amelyekre hamar betelt a létszám, pedig nem is hirdettek meg külön akciókat. Az Európán kívüli célpontok népszerűségének a négynapos hétvége határt szabott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik