Ebben az évben 95, jövőre pedig 241 kilométer gyorsforgalmi út átadását tervezi a kormányzat. Mindezt azt jelenti, hogy ennyi új szakasz még nem épült egy év alatt, mint 2006 közepéig.
A 2002-től kezdődő kormányzati ciklusban 2005 végéig összesen 500 kilométernyi autópálya épül meg, amelyhez a tervek szerint jövőre jön újabb 241 kilométer. Jelenleg Magyarország gyorsforgalmi úthálózata alig 630 kilométer hosszúságú.
A már folyamatban lévő sztrádaberuházások mellett most is több előkészítésén dolgozik a Nemzeti Autópálya Rt: van amelynek a közbeszerzésén nemrég hirdettek eredményt, van ahol a kivitelezési tender már a finisbe ért.
Sokan kétkednek a rendkívül ambiciózus sztrádaprogram ütemtervének valóra váltásában. A legkritikusabb pontnak az előkészítés bizonyul, amely háromszor hosszabb ideig tart magánál a kivitelezésnél.

Tényleg Wayne Rooney támasztja fel az angol futball szunnyadó óriását?
Az angol másodosztályban szereplő Birmingham City jól kezdte az idényt, ám az amerikai tulajdonosok félelem nélküli futballt akartak, ezért meglepetésre Wayne Rooney-t ültették le a kispadra. Hogyan sikerültek a korábbi klasszis első hetei?