Üzleti tippek

Tizenhat térségi integrált szakképző központ létesül

Tizenhat projekt nyert el összesen 17 milliárd forintos támogatást térségi integrált szakképző központok létrehozására. A HEFOP-program egyik fő célja, hogy az intézmények szorosabbra fűzzék kapcsolataikat a munkaerőpiac szereplőivel.

Régiónként két-két, összesen tizenhat térségi integrált szakképző központ (TISZK) létesül a közeljövőben. A központok kialakítására, infrastrukturális fejlesztésére összesen 17 milliárd forintot fordítanak a Humánerőforrás-fejlesztési program (HEFOP) keretében – közölte Magyar Bálint oktatási miniszter hétfőn.

A szaktárca felhívására a szeptember végi határidőig 35 pályázat érkezett. A központok létrehozására 5,54 milliárd forint áll rendelkezésre, míg az infrastrukturális feltételek javítására 11,43 milliárd forintot fordítanak. Utóbbi esetben a szaktárca háttéranyaga szerint 6,25 százalékos önrészt kell vállalni.

A 16 nyertes projektre átlagosan 1,06 milliárd forintos támogatás jut, 45 városban 116 szakképző intézményben, öt főiskolán és egy egyetemen valósulnak meg fejlesztések. A program célja, hogy az elaprózott infrastruktúrát integrált rendszerbe vonják össze, s a szakképző intézmények a munkaerőpiaccal szorosabb együttműködést alakítsanak ki.

Magyar Bálint elmondta: ötven-hatvan TISZK-nek kell az országban létrejönnie, hogy az intézményeket hatékonyan lehessen működtetni. Beszámolt arról, hogy néhány hónapon belül újabb központok létrehozására hirdetnek pályázatot, s a második nemzeti fejlesztési terv részeként a folyamat 2010-ig befejeződhet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik