Üzleti tippek

Az olcsó hús miatt elmarasztalhatják az Auchant

A Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőséghez fordul a Magyar Húsiparosok Szövetsége (Hússzövetség) miután szerdán megkapta a Húsipari Kutatóintézet szakvéleményét arról a Szlovákiában készült füstölt kötözött sonkáról, amelyet az Auchan hipermarketekben árulnak.

Menczel Lászlóné, a Hússzövetség titkára az MTI-nek elmondta: a Hússzövetség a múlt héten, próbavásárlás során szerezte be a szakértői által aggályosnak vélt, olcsón árult terméket. Hozzátette: a reklámokban hirdetett kötözött sonka – amelyről a boltban kiderült, hogy lapocka – kilogrammonként 569 forintért került a polcokra, míg Magyarországon csak az alapanyag ára 500 forintba kerül a jelenlegi felvásárlási árak mellett. A hasonló hazai árut pedig a boltokban általában 800-1000 forintos kilogrammonkénti áron adják.

A Húsipari Kutatóintézet szakvéleményére hivatkozva a Hússzövetség titkára közölte: a két megvizsgált minta közül az egyik a kémiai összetevőket tekintve nem volt kifogásolható, a másik azonban még az úgynevezett mozaikos húskészítmények – például a zalai felvágott – iránt támasztott szakmai követelményeknek sem felelt meg. A fehérjetartalma ugyanis kisebb volt 12 százaléknál, a zsírtartalma pedig meghaladta a 23 százalékot.

A Húsipari Kutatóintézet szakvéleménye alapján összességében a füstölt, kötözött lapocka elnevezés mindkét termék esetében szabálytalan, ez pedig a fogyasztók megtévesztését jelenti. E megállapítás után döntött úgy a Hússzövetség, hogy a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőséghez fordul.
Menczel Lászlóné jelezte: a továbbiakban a Hússzövetség folytatni fogja a próbavásárlásokat annak érdekében, hogy a magyar fogyasztók és a hazai feldolgozó üzemek érdekei ne sérüljenek. A szakember hozzátette: a múlt évben a 450 milliárd forintos összárbevételen belül a belföldi árbevétel aránya 75-80 százalék körül mozgott. A magyar húsfeldolgozóknak tehát létérdeke a magyar piac megtartása.

Ez a Hússzövetség titkára szerint annál is fontosabb, mivel az utóbbi időben a magyar cégek export-árbevétele csökkent. Mindezt az is mutatja, hogy a múlt évben az előző évihez képest mintegy 10 százalékkal mérséklődött az árbevétel, ami elsősorban a kivitel csökkenéséből adódott. A magyar húsexport főként a világpiaci túlkínálat és az erős forint miatt esett vissza.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.