Üzleti tippek

Adóreform: az iparűzési adó megszüntetése a cél

Akkora kockázatot szabad vállalni, amennyi nem veszélyezteti az egyensúlyőrző folyamatokat – mondta Draskovics Tibor pénzügyminiszter, a Munkaadók ás Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) által Variációk az adóreformra címmel szervezett fórumon.

Az iparűzési adót hosszabb távon el kell tüntetni, első lépésben csökkenteni lehet 2006-ban, illetve egy részét nyereségalapra lehet helyezni – jelentette ki a pénzügyminiszter. Hozzátette: 2006 végén megszűnhet az egyösszegű egészségügyi hozzájárulás.

Draskovics Tibor szerint a kis és közepes vállalkozásoknál a társasági adó kulcsa 5-10 milliós profitig a mai kulcs felére, illetve 10 százalékra csökkenthető, az eva bővítése pedig kiterjedhet azokra a vállalkozásokra, amelyek termeléssel foglalkoznak, azaz nagyobb a költséghányaduk, mint az eva jelenlegi szereplőinek.

Varga Mihály a Fidesz frakcióezető-helyettese e szerint a kis és közepes vállalkozások társasági adóterhét – 100 millió forint bevételi határig – a felére lehetne mérsékelni, a most bevezetett vállalkozói járulékot pedig önkéntessé lehetne tenni.

A Fidesz által kidolgozott adóreform kevesebb terhet jelentene a vállalkozásoknak, igaz pesszimista becslés esetén közel 300 milliárd forintos adókiesést okozhat, később azonban ez többletbe fordulhat – mondta Varga Mihály expénzügyminiszter.

A munkáltatói terhek 5 százalékpontos csökkentése 130 milliárd forintos, az egyösszegű egészségügyi hozzájárulás megszüntetése 56 milliárd forintos megtakarítást jelentene a vállalkozóknak – jelentette ki Varga Mihály.

Kupa Mihály volt pénzügyminiszter szerint az adóreformnak azt a célt kell szem előtt tartania, hogy erősítse a lakossági megtakarításokat és ösztönözze a tőkebevonást – főként a működő és adósságot nem generáló tőke bevonását – Magyarországon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik