Üzleti tippek

Továbbra is csak egyeztetnek agrárügyben

Miközben az ország számos pontján félpályás útlezárásokkal tiltakoznak a gazdák, folytatódott az egyeztetés az agrártárcával is. A miniszterelnök nem kíván találkozni a gazdák képviselőivel.

Folytatódik a demonstráló gazdák és az agrártárca közötti egyeztetés hétfőn 15 órakor a tárgyalások eredeti helyszínén Budapesten, az Agrárgazdasági Kutatóintézetben – jelentette be Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) elnöke hétfőn Budapesten.

A demonstrációs bizottság jelenlegi székhelyén, az EDDSZ-székházban tartott sajtótájékoztatón Jakab István közölte: az egyeztetésen rajta kívül Benedek Fülöp, az FVM közigazgatási államtitkára, valamint a három-három munkacsoport-vezető, vagyis az agrártárca szakpolitikusai és a demonstráló gazdák szakbizottság-vezetői vesznek részt.

A tárgyalások folytatásáról a kormány részéről László Boglár kormányszóvivő hétfőn újságírók előtt nyilatkozott. Mint mondta: Németh Imre, az agrártárca vezetője készen áll a végső tárgyalásra a gazdákkal, akár a megállapodás szintjén is. Mint mondta, a szaktárca arra vár, hogy a gazdák reagáljanak a hozzájuk eljuttatott megállapodás-tervezetre, amelynek szakmai részleteiről a minisztérium szakértői készek tovább tárgyalni az érintettekkel.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.