Üzleti tippek

Meghirdették az idei GVOP-pályázatokat

admin
admin

2005. 02. 16. 00:00

Keddi sajtótájékoztatóján Kóka János GKM-miniszter meghirdette az idei GVOP-pályázatokat. A Gazdasági Versenyképesség Operatív Program (GVOP) idei pályázataira március 1. és december 31. között lehet jelentkezni. A 16 pályázatra összesen 45,5 milliárd forintot igényelhetnek a pályázók, főként közép- és kisvállalkozások.

Az egyes pályázatok valamennyi fontos dokukumentuma elérhető és letölthető az internetről, a www.gkm.hu honlapról.

A kiírások nem csak a részvétel feltételeit, a pályázat kritériumait tartalmazzák, hanem az elbírálás szempontjai is előre megismerhetők, pontosan tudható tehát, hogy milyen követelményeket kell teljesíteni ahhoz, hogy az előírt minimális pontszámot elérje egy-egy pályázat.
A támogatáshoz szükséges önerő többnyire 50 százalék, vagyis elképzeléseink megvalósítását felerészt akkor is magunknak kell finanszíroznunk, ha sikeres pályázatunkkal elnyerjük a támogatást. A számlákkal két éven belül el kell számolni.

A miniszter a sajtótájékoztatón elmondta, hogy az idei pályázati kiírásokat egyszerűsítették, hozzáigazították a magyar viszonyokhoz.

Csökken az elbírálási idő, kevesebb az adminisztrációs kötelezettség.

Az idei pályázatok:

Technológiai korszerűsítés (GVOP-2005-1.1.1.)
Regionális vállalati központok létesítése (GVOP-2005-1.1.2.)
Feldolgozóipari beszállítók számának növelése és megerősítésük (GVOP-2005-1.1.3.)
Ipari és innovációs infrastruktúra fejlesztése (GVOP-2005-1.2.1.)
Logisztikai központok és szolgáltatásai kfejlesztése (GVOP-2005-1.2.2.)
Kis- és középvállalkozások műszaki-technológiai hátterének fejlesztése (GVOP-2005-2.1.1.)
Korszerű menedzsment rendszerek és technikák támogatása (GVOP- 2005-2.1.2.)
Emeltszintű, szakmaspecifikus tanácsadás kis- és középvállalkozások számára (GVOP-2005-2.2.2.)
Kis- és középvállalkozások közötti együttműködés szervezésének támogatása (GVOP-2005- 2.3.1.)
Induló technológia- és tudás-intenzív mikrovállalkozások, és az ún. spin-off vállalkozások innovációs feladatainak támogatása (TST) (GVOP-2005-3.3.1.)
Vállalati innováció támogatása (KKV) (GVOP-2005-3.3.3.)
Vállalaton belüli elektronikus üzleti rendszerek (GVOP-2005-4.1.1.)
Üzleti partnerek közötti E-kapcsolat fejlesztése (GVOP-2005-4.1.2.)
Üzleti tartalomfejlesztés támogatása kis- és középvállalkozások számára (GVOP-2005-4.2.1.)
Tartalomipari és közcélú tartalomszolgáltatás fejlesztése (GVOP-2005-4.2.2.)
Szélessávú internet-infrastruktúra kiépítésének és a szolgáltatás beindításának támogatása Magyarország üzletileg kevésbé vonzó településein (GVOP-2005-4.4.1.)

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Feloszlatták a Lánchíd spontán blokádját

Hungary's Bence Banhidi (C) vies with Denmark's Rasmus Lauge Schmidt (2ndL) during the IHF Men's World Championship 2019 Group II handball match between Denmark and Hungary at the Jyske Bank Boxen arena in Herning on January 19, 2019. (Photo by Jonathan NACKSTRAND / AFP)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.