Üzleti tippek

Hamis termékek özönlik el Magyarországot

A VPOP az uniós csatlakozás óta 280 millió forint értékű hamis terméket foglalt le. A fogyasztóvédelem szerint “nehéz megvédeni azokat, akik ezt nem igénylik”.

Az Európai Unióban becslések szerint évi 400-500 milliárd euróra tehető a védjegy- és termékhamisítások által okozott kár – hangzott el a Magyar Védjegy Egyesület szakmai konferenciáján.

A konferencián Almási Gyula, a VPOP szellemi tulajdonjog védelmi osztályának vezetője elmondta, hogy az Európai Unióban 2003-ban 100 millió hamis terméket foglaltak le, amely 9 százalékos növekedést jelent a 2002-es évhez képest. A becslések szerint az unióban a hamisítás miatt évente 200 ezer munkahely szűnik meg.

Az osztályvezető a továbbiakban elmondta, hogy a VPOP a májusi csatlakozást követően tavaly 280 millió forint értékű hamis terméket foglalt le. Kitért arra is, hogy Magyarországon a vámszervek egyre kiemeltebb feladata lesz a hamisítás elleni fellépés.

Bodnár Zsolt, a BRFK nyomozati osztályvezetője utalt arra, hogy komoly gondot jelent a felderítés, a lefoglalt áruk kezelése, illetve az elkövetők megtalálása is.

Geri István, a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség főigazgatója pedig hangsúlyozta, hogy a hamisítás sérti a fogyasztók érdekeit, ám nehéz megvédeni azokat, akik ezt nem igénylik. Utalt arra, hogy a fogyasztóknál van egy olyan csoport, amely tudja, hogy hamis terméket vásárol, de olcsósága miatt ez számára megfelelő.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik