Meghosszabbított nyitva tartási idővel és megerősített szolgálattal várja hivatalaiban a Magyar Posta az ügyfeleket február 15-én egyebek mellett az egyéni vállalkozások, az eva hatálya alá tartozó egyéni vállalkozók adóbevallásának beadási határideje miatt – közölte a Magyar Posta.
A felsőoktatási felvételi jelentkezés időszaka is február 15-én éjfélkor zárul le. Becslések szerint kedden éjfélig mintegy három-négymillió adóbevallást és jelentkezési lapot adnak postára, nagyobb hányadukat az utolsó napon.
Néhány posta éjfélig tart nyitva
A megyeszékhelyeken működő főposták 20 óráig fogadják az ügyfeleket. Ennél is tovább tart nyitva Budapesten a Nyugati pályaudvar melletti 62-es, a Keleti pályaudvar szomszédságában lévő 72-es posta, valamint a Nyíregyháza-Jósaváros postamesterség, ahol éjfélig lehet feladni a különböző nyomtatványokat. A fővárosi Fogarasi utcai TESCO bevásárlóközpontban található posta kedden is nonstop nyitva tartással várja az ügyfeleket.
A vállalat budaörsi logisztikai központjában és valamennyi postán megerősítik a szolgálatokat. Ha a forgalom indokolja, akkor új ablakokat nyitnak, és ha szükséges, az ügyfélterekben külön munkahelyeket alakítanak ki a minél gyorsabb ügyintézés érdekében.
Információ az ügyfélszolgálat telefonszámán
Az esti órákban nyitva tartó posták pontos adatairól a Magyar Posta Központi Ügyfélszolgálati Irodája ad felvilágosítást a 06-40-46-46-46-os telefonszámon. A posta internetes honlapján, a www.posta.hu oldalon is nyomon követhető a nyitva tartási idők változása.

Kibrusztolta első BL-győzelmét, és ezzel triplázott a Manchester City
Az Inter elleni finálét nem Haaland vagy Foden, hanem a védekező középpályás Rodri döntötte el egy okos lövéssel. A történelem ismételte önmagát, De Bruynét megint le kellett cserélni sérülés miatt, de a City most ezt is elbírta, bár kétszer is hatalmas mázlija volt. Guardiola harmadszor nyert BL-t, és a City lemásolta a MU 1999-es bravúrját.