Januártól a munkáltató csak akkor téríti meg dolgozója vonat-, vagy távolsági buszbérlete árát, ha az számlát kér arról. Tavaly decemberig a munkáltató akkor is kifizethette a munkába járás helyközi költsége 80-86 százalékát, ha a dolgozó nem vett bérletet. Ez az adómentes juttatás azonban visszaélésre adott alkalmat: sok autóval ingázó is élt ezzel a lehetőséggel, így ugyanis jóval nagyobb költségtérítést kaphatott, mintha az autóra fizetett volna a cég. A szigorítás több tízezer forintot is kivehet az autóval ingázók zsebéből. A szakszervezetek azt szeretnék elérni, hogy álljon vissza a régi rend.
„Ha minden történelmi pillanat, akkor semmi sem az” – meddig tekerhető az influenszerkormányzás?
Mit értünk influenszerkormányzás alatt, és meddig lehet így vezetni az országot? Egyáltalán baj-e, ha egy miniszterelnök egyszerre politikus, riporter, tartalomgyártó és a saját kormányzásáról szóló filmjének a főszereplője? Ezeket a kérdéseket jártuk körbe Kövesdi Veronika médiakutatóval és Mikecz Dániel politológussal.
