Üzleti tippek

Négymilliárd dolláros magyar-orosz forgalom 2004-ben

Jelentős élénkülés tapasztalható Magyarország és Oroszország kapcsolataiban az elmúlt két-három évben – állapította meg keddi sajtóbeszélgetésén – egy nappal Somogyi Ferenc külügyminiszter moszkvai látogatása előtt – Bayer Mihály, a külügyi tárca területi főosztályának vezetője.

A külügyi tisztségviselő elmondta, hogy a gazdasági kapcsolatokban jelentős élénkülés tapasztalható – a forgalom tavaly meghaladta a 4 milliárd dollárt -, a nyitott politikai kérdések pedig majdnem mind rendeződtek Moszkvával. A tárca nagyon sokat dolgozik azért, hogy lezárhassák a sok éve folyó tárgyalásokat a második világháború végén a Szovjetunióba került magyar műkincsek ügyében – tette hozzá.

A külügyminiszter Moszkvában felveti a vízum kérdését is, mert magyar üzletemberek és más állampolgárok mind a nehézkes orosz vízumkiadásra panaszkodnak. Jelentős javulás akkor várható, amikor megszületik majd a vízumkönnyítési megállapodás az Európai Unió és Oroszország között.

A diplomata kifejtette, hogy Budapest problémamentes, megbízható viszonyra törekszik Moszkvával. Oroszország tisztában van azzal, hogy Magyarország a NATO és az Európai Unió tagja és véleményt formáló tényezője, ezért fontos Magyarország szerepe a megbízható, problémamentes európai-orosz kapcsolatok szempontjából.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik